- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

Konferencia a jogalkalmazói együttműködésről a szerzői jogi jogsértésekhez kapcsolódó büntetőeljárásokban

A “Jogalkalmazói együttműködés a szerzői jogi jogsértésekhez kapcsolódó büntetőeljárásokban” címmel megrendezett konferencián a szerzői jogi jogérvényesítésben hatáskörrel rendelkező szervek, így a rendőrség, a Vám- és Pénzügyőrség, az ügyészségek és a bíróságok részéről több mint száz résztvevő oszthatja meg egymással a gyakorlati munkájuk során felmerült tapasztalatokat, aktuális kérdéseket. A konferencia célja, hogy a szerzői jogot sértő cselekményekkel megvalósított bűncselekmények felderítésében, a nyomozásban és az igazságszolgáltatásban résztvevőknek lehetőséget biztosítson a párbeszédre, a közös problémamegoldásra.

A konferencia bevezető előadásaiban a szerzői jogi jogsértések tipizálása és társadalmi vonzatai mellett a rendelkezésre álló kriminálstatisztikai adatok is bemutatásra kerülnek az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa által, majd a szerzői jogi jogsértésekkel kapcsolatos büntetőeljárások során a jogalkalmazóknál tapasztalt problémákról, az elmúlt 1-3 év tapasztalatairól tartanak előadásokat a szervek képviselői. A konferencia második felében workshopszerűen egy-egy konkrét ügytípust érintő büntetőeljárás bemutatására, feldolgozására kerül sor, különös hangsúlyt helyezve az online elkövetési módokra (“fizetős” FTP szerverek, p2p/DC, torrent, hyperlink).