- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - http://www.hamisitasellen.hu -

Már elérhető a Megfigyelőközpont 2013-as munkaterve

2012-12-13 10:00

A Belső Piaci Harmonizációs Hivatal közzétette a szellemi tulajdoni jogsértések európai megfigyelőközpontjának 2013-as évi munkatervét, amely az európai hamisítás elleni küzdelem hatékonyabbá tétele érdekében határozza meg a fő irányokat és célokat, valamint az azok eléréséhez szükséges intézkedéseket.

2012. június 5-én lépett hatályba a 386/2012/EU rendelet, amely a szellemi tulajdonjogok érvényesítésével kapcsolatos feladatokat bízott a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalra (a továbbiakban: BPHH), ideértve a Szellemi Tulajdoni Jogsértések Európai Megfigyelőközpontjának működtetését. A Megfigyelőközpont 2013-as munkatervét az uniós tagállamok államigazgatási képviselői, valamint mintegy negyven iparági, a hamisítással sújtott gazdasági szereplőket összefogó európai illetve nemzetközi érdek-képviseleti szervezet vitatott meg 2012 szeptemberében a Megfigyelőközpont plenáris ülésén, melynek eredményeként megszületett a végleges munkaterv.

A munkaterv a Megfigyelőközpontnak a BPHH keretében való működése első évére szóló megalapozó munkaterve, melyet követően több évre szóló stratégiai tervet kívánnak majd készíteni. A munkaterv szerint hat terület kap prioritást az első évben:

  • a döntéshozók számára adatok, elemzések biztosítása;
  • a jogérvényesítésben közreműködő hatóságok munkájának segítése képzéssel, egyéb eszközökkel;
  • a vállalkozások segítése szellemitulajdon-védelmi, jogérvényesítési stratégiájuk javításában;
  • tudatosságnövelés;
  • az együttműködés erősítése;
  • és a nemzetközi együttműködés erősítése.

A munkaterv ezen prioritások mentén határoz meg fő projekteket a 2013-as évre, melyek között szerepel a fogyasztóknak a szellemi tulajdon védelméhez, illetve a hamisításhoz fűződő attitűdjeit vizsgáló európai szintű kutatás elvégzése, a tagállamok által lefolytatott tudatosságnövelő kampányok anyagainak a kereshető adatbázisban való közzététele, a szellemi tulajdonjogok védelme és az EU gazdasági növekedése és a foglalkoztatási mutatói közötti összefüggéseket feltáró tanulmány elkészítése is.

A jogérvényesítő hatóságok szakértelmének fejlesztése érdekében elemzik és összegyűjtik a jogérvényesítésben közreműködő hatóságokat megcélzó uniós és nemzetközi szinten elérhető képzéseket, valamint a képzési igényeket, és megvizsgálják a távoktatás, e-learning alkalmazhatóságát is e területen. A jogérvényesítés bevált gyakorlatainak feltérképezése és megosztása érdekében is több elemző projektet indítanak útjára.
A vállalkozások szellemi tulajdonjogainak a nemzetközi tevékenységük során való hatékony védelmének az elősegítésére szellemitulajdon-védelmi szempontból kockázatosnak tekinthető harmadik országokról készülnek majd országjelentések, tanácsot adva az üzleti szféra számára jogaik ezen országokban való megvédésére. Az új üzleti modellek feltérképezésére is projektet indít a Megfigyelőközpont, amelynek keretében a kulturális és kreatív tartalmak jogszerű kínálatát bővítő új versenyképes üzleti modellek kidolgozását vizsgálja majd, illetve azt, hogy mely üzleti modellek hatnak a fogyasztói tudatosság növelésének irányába, melyek segítik elő a szellemi tulajdonjogok hatékonyabb védelmét, és mely modellek hatnak ezek ellen.
A munkatervbe önálló projektként – a 2012 októberében hatályba lépett, az árva művek egyes megengedett felhasználási módjairól szóló 2012/28/EU irányelv rendelkezései nyomán – az árva művek európai adatbázisának létrehozása is bekerült, amelynek előkészületi munkálatai szintén 2013-ban megkezdődnek.

A Megfigyelőközpont a projektek végrehajtását öt (statisztikai, jogi, tudatosságnövelési, jogérvényesítési képzési, a szellemi tulajdon digitális világban betöltött szerepét vizsgáló) munkacsoportja közreműködésével tervezi végrehajtani. A munkacsoportokban mind tagállami államigazgatási képviselők, mind az érintett iparágak képviselői részt vesznek. A megfigyelőközpont 2013-as évi tevékenységre mintegy három millió eurós költségvetést terveztek.

A Megfigyelőközpont munkaterve elérhető a következő oldalon:
http://oami.europa.eu/ows/rw/pages/OBS/workProgramme.en.do


A cikk elérhetősége:: http://www.hamisitasellen.hu/2012/12/mar-elerheto-a-megfigyelokozpont-2013-as-munkaterve/

Copyright © 2013 Hamisítás Elleni Nemzeti Testület