- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - http://www.hamisitasellen.hu -

Hamis ruhákat foglalt le a NAV Gyulán

A pénzügyőrök egy török állampolgár által vezetett török rendszámú tehergépjárművet ellenőriztek. A benyújtott okmányok alapján a jármű 22.996 kg különböző ruházati terméket szállított Törökországból Németországba.

A pénzügyőrök kockázatelemzés alapján a rakomány szigorított ellenőrzése mellett döntöttek. A tételesen átvizsgált rakomány mintegy 1500 darab, különböző világmárka logójával ellátott ruházati terméket – felnőtt és gyermek pulóvert, szabadidő ruhát, nadrágot, mellényt – tartalmazott. A márkavédett ruházati termékekről a gépkocsi vezetője a jogtulajdonosok engedélyét bemutatni nem tudta.

A szakértő előzetes véleménye alapján az előkerült termékek mindegyike hamisítvány.

A pénzügyőrök a 7,5 millió forint értékű ruhaszállítmányt lefoglalták. Az ügyben a NAV pénzügyi nyomozói versenytárs utánzása bűntett elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen eljárást indítottak.