- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - http://www.hamisitasellen.hu -

A szellemitulajdon-védelemre felállított brit rendőri egység első fogása

A rajtaütés során olyan filmek jogsértő másolataira bukkantak, mint például a Trónok harca, a CSI, valamint a Vámpírok naplója. Az ügyben gyanúsított 28 és 29 éves pár a hatóságok szerint a több ezer jogsértő másolatot külföldről szerezte be, amelyeket a szigetországban eredeti termékként próbáltak az interneten értékesíteni.

A londoni rendőrség parancsnoka, Adrian Leppard, az eset kapcsán felhívta arra a figyelmet, hogy a szellemi tulajdonjog ellen elkövetett jogsértések évente több százmillió fontjába kerül a brit gazdaságnak, és sok ezer állást is veszélyeztethetnek. Ha pedig nem tesznek ellenük semmit, úgy az ország legkreatívabb és legtermelékenyebb ágazatai közül több is áldozatul eshet káros hatásuknak– írja a Guardian.

Leppard hozzátette még, hogy a különleges egység létesítésével azt az egyértelmű szándékot kívánják közvetíteni, hogy az Egyesült Királyság az eddiginél is határozottabban lép fel azokkal szemben, akik mások tisztességes munkájából próbálnak meg jogsértő módon előnyt szerezni. Az egység főleg az interneten elkövetett jogsértések ellen harcol – a londoni rendőrség adatai szerint ugyanis havonta mintegy hétmillióan látogatnak a szigetországban illegális tartalmakat kínáló oldalakat.

Az egység működtetésének költségvetését a szellemitulajdon-védelemért felelős brit kormányzati hivatal biztosítja, amely az első két évben mintegy 2,56 millió fontot tesz ki. A területért felelős miniszter, Lord Younger rámutatott arra, hogy bár a hatóságok egyre eredményesebben lépnek fel a szellemi tulajdont érintő jogsértésekkel szemben, a bűnözők sorozatosan új utakat találnak, hogy a brit gazdasági szereplők szellemi tulajdonjogaival visszaélve hasznot szerezzenek maguknak. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a szellemi tulajdont érintő jogsértések nem csupán a gazdaságot fenyegetik, de valós veszélyt jelenthetnek a fogyasztók számára is, mivel a hamisított termékek többnyire silány minőségűek. A küzdelem kulcsa az intelligens, összehangolt és hatékony jogérvényesítés lehet.