Egy Picassohoz már 30 dollárért hozzá lehet jutni, egy Van Gogh-ért viszont 50 dollárt is ki kell fizetni a kisváros számtalan műkincspiacán. A baj csak az, hogy természetesen egyik sem eredeti. A földkerekség festmény-reprodukcióinak 60 százaléka Sencsen tartomány apró kikötővárosában, Dafenben születik. Több ezer festő, illetve művészeti iparos szakmányban állítja elő arrafelé a klasszikusokat. Éppen ők jelentik a siker titkát, ez a szakma ugyanis hozzáértő kezek nélkül nem létezhetne.
A kulcsot pedig az adja, hogy míg nyugaton a képzőművészeti főiskolákon, egyetemeken a hallgatók egyéni stílusának kialakításához igyekeznek segítséget nyújtani, addig a kínai művészeti felsőoktatásban a régi mesterek műveinek újraelőállításával fejlesztik a hallgatók képességét. Az ázsiai országban igen nagyra becsülik a másolást, egyáltalán nem ütköznek meg rajta. Így azután a diákok lépésről lépésre sajátítják el a nagy alkotók ecsetvonásait, olyannyira, hogy egyiküktől például egy kanadai műkincsrajongó 26 darabból álló Goya-sorozatot rendelt, nem csekély 12 ezer dollárért. A szóban forgó diák arra hivatkozik, hogy ő nem csap be senkit: korszerű festékkel és vászonnal dolgozik, így egy szakértő azonnal rájön, hogy kópiáról van szó.
Más a helyzet a nagy becsben lévő kínai alkotásokkal, amelyeket kellő jártassággal könnyen lehet hamisítani. Ezeket a műveket ugyanis annak idején hosszú, többrétegű rizspapírtekercsekre festették, és a tus átitatta az egyes rétegeket. Biztos kezű és tapasztalt szakemberek el tudják választani egymástól az egyes rétegeket, így pedig már gyerekjáték a sokszorosítás. Csak éppen azt nem tudni, hogy akkor most másolatról, vagy eredetiről van szó. De ha kópia is, ezek a legtöbbször olyan műgonddal készültek, hogy még nagynevű múzeumok szakértői is rámondják: nincs itt semmi turpisság.
Ezért a szakemberek rendszerint óvakodnak attól, hogy véleményt kelljen mondaniuk valamely kép hitelességéről, főként hogy az utánzatokhoz sokszor eredeti alapanyagot és festéket használtak fel a hamisítók. Hasonlóan drámai a helyzet a porcelánok területén is, hiszen az előállításhoz szükséges agyagot sokszor napjainkban is ugyanabból a bányából termelik ki, mint a császári dinasztiák idején. Mi több, a technika annyira tökéletes, hogy a szakértők nem találnak árulkodó jeleket a mázban, a mintákban, de még az égetésben sem. Ráadásul a szerszámok is a régi időkből származnak. A felület repedezettségét röntgenbesugárzással állítják elő. A módszer jóformán tökéletes, bár a csalók néha túllőnek a célon: egy edényt például, amely állítólag az 1800-as évek elején készült, kicsit sokáig hagytak a készülékben, így a hivatalos vizsgálat azt állapította meg, hogy az 7 ezer évvel ezelőtt született.
Meg lehet bízni ugyan méregdrága különleges laborokat a kémiai és fizikai vizsgálatokkal, de ezek általában évekre előre foglaltak – tudósít a Format című osztrák hetilap Dafenből.