- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - http://www.hamisitasellen.hu -

A DuPont feljelentése alapján bukott le a hűtőközeg-hamisító vállalat Kínában

Az eredeti füles, mely szerint kétes üzelmek folynak a Sporlan Heating and Refigeration Company nevű, hűtőgép-alkatrészeket gyártó vállalat hangcsui gyárában, az amerikai DuPont cég egy másik versenytársától származik. Ennek nyomán a DuPont feljelentést tett, a helyi hatóságok pedig a vállalat telephelyét átkutatva 300 darab hamisnak bizonyuló hűtőközeg palackot és csomagolóanyagot foglaltak le, amelyeken a DuPont, a SUVA és más gyártók védjegye szerepelt engedély nélkül.
Az amerikai vegyipari óriásnak azonban nemcsak azt sikerült elérnie, hogy a hamisítványokat gyártó cégnek teljesen be kelljen szüntetnie a DuPont, a SUVA és az ISCEON vállalatoknak kárt okozó minden illegális tevékenységet, de a védjegyjogok megsértése miatt a kínai cégnek kártérítést is kell majd fizetnie, és írásbeli elégtételt adó nyilatkozat kiadására is kötelezték. A Sporlan azt is vállalta, hogy az összes szállítója adatait, valamint minden, a hamisított hűtőközeggel, tartályokkal és csomagolással összefüggő információt a DuPont rendelkezésére bocsátja.
A DuPont egyik vezetője kijelentette, hogy a jövőben is igen határozottan, minden rendelkezésre álló jogi eszközt igénybe véve fel fognak lépni a hamisítókkal szemben. Ez azért is fontos, mivel a hamisított hűtőközeg komoly veszélyt jelent az emberek biztonságára és a környezet számára is. A fluor-, illetve halogéntartalmú gázok esetében az illegális importtevékenység pedig már akár nemzetközi egyezményeket, mint például a montreáli jegyzőkönyv rendelkezéseit is sértheti.
A rac beszámolója hozzátette azt is, hogy a DuPont széles körű programmal kívánja segíteni a hamisított hűtőközeg elleni harcot. Ebbe a programba éppúgy beletartozik a vámhatóságok továbbképzése, mint a nyílt és a titkos akciók lebonyolítása, amelyek sikere érdekében minél szélesebb körben együtt kívánnak működni a kereskedőkkel, illetve a hatóságokkal. A cég éppen ezért kéri, hogy ha valaki bárhol a piacon valami gyanúsat tapasztal, haladéktalanul tájékoztassa őket.