A múlt hónapban elrendelték egy hamis Marc Chagall kép elégetését, amelyet egy leedsi üzletember vásárolt 1992-ben 100.000 angol fontért. Tavaly pedig egy isztambuli művészeti galéria kényszerült bezárni Joan Miró kiállítását, miután a spanyol festő hagyatékát kezelő igazgatók hamisnak minősítettek néhány képet, írja a Guardian online kiadása.
Az alkotók leszármazottaiból álló bizottságok egyre több művet minősítenek hamisítványnak és emiatt több brit szakértő is „a szakma szégyenének” tartja az eredetiséget igazoló szakértők munkamódszereit.
Martin Kemp, az Oxfordi Egyetem művészettörténész és Leonardo szakértő professzor emeritusa szerint aggodalomra ad okot, hogy milyen hétköznapi módon manipulálnak történelmi, vizuális és tudományos bizonyítékokat bizonyos célok érdekében – akár a tudományos körökben való ismertség növelése, akár anyagi haszonszerzés céljából. Ez azért is megy könnyen, mert a közös szakmai megközelítése a kérdésnek meglehetősen kaotikus, ráadásul az eredetiség megállapításakor többféle módszert alkalmaznak párhuzamosan, de csak azokat az eredményeket veszik figyelembe, amelyek a pillanatnyi érdekeiket szolgálják.
A tudományos vizsgálatokat múzeumok, galériák vagy az ezzel megbízott szakértők végzik el. Kemp szerint ezek között sok a kiváló szakember is, de „a tulajdonosok, például egy befektetői csoport, mégis sokszor ráfáznak”. Rengeteg dokumentumot, adatot halmoznak fel az eredetiség-vizsgálat során, amelyek a valóságban nem sokat jelentenek egy igazi szakértőnek.” Kemp „grafikonokat és más látványos adatokat, köztük a szénizotópos kormeghatározást” említ, amelyek sok mindenre nem használhatók.
A legfőbb mozgatórugó természetesen a pénz. Ahogy a képek – körülbelül ötévenként – gazdát cserélnek, időnként a professzor is megkapja véleményezésre ugyanazt az alkotást az újdonsült tulajdonostól. Állítása szerint, „ezek a befektetői csoportok új véleményeket kérnek a könnyebben manipulálható művészettörténészektől. Összeállítanak egy bizonyítékhalmazt, eladják a művet egy másik hasonló társaságnak, az ár pedig minden alkalommal nő.”
A helyzetet tovább nehezíti, hogy a tudósok félnek a jogi következményektől, amikor műalkotásokról nyilatkoznak. Az Andy Warhol Alapítvány például már nem foglalkozik műtárgyak eredetiségének megállapításával, miután 2011-ben 7 millió dollárjába került egy Joe Simon-Whelan műkereskedő által indított per, amelynek tárgya Warhol egy szitanyomással készült önarcképének eredetisége volt.
Kemp szerint gondok vannak a művészettörténészek képzésével is. Szerinte „minden szakmában szükség van a bizonyítékok megfelelő kezelésének, értékelésének ismeretére. A művészettörténészek képzése során azonban ezt nem tanítják, és nem is látom, hogy egyáltalán említést tennének róla.”
Nicholas Eastaugh, tudós és művészettörténész szerint „nincsenek standardok. Nincsenek szabályok. Olyan ez, mint a Vadnyugat… Mi próbálunk minőségi normákat bevezetni, de nincs szakmai szabályozás. Mindenki olyan szakértői véleményt vásárol magának, amilyet szeretne. Ez ijesztő.”