- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

Apple vs. Google: vége a “termonukleáris háborúnak”

Termonukleáris háborúnak nevezte Steve Jobs azt a szabadalmiper-sorozatot, amelynek első fordulóit a bíróságon kívül is próbálkozó Apple indította a Google és partnerei ellen, az Android miatt. Az Apple vs. Google – Hogyan forradalmasítja életünket a gigászok harca című könyvben olvasható visszaemlékezések szerint az évekig fontos üzleti partnernek számító Google-t az Android-rakéták beindítása után még üzleti tárgyalásokon győzködte Steve Jobs. Amikor azonban a lecsendesedés helyett a Google mobilos platformja egyre erősebbé, a marketingje pedig egyre hangosabbá vált, az Apple ikonikus vezetője “termonukleáris háborút” hirdetett az Android ellen.

A mobilos iparágat kétségtelenül újraíró Apple már csak azért is harcolt egyre jobban, mert a megfizethetőbb androidos készülékek az eladási számok tekintetében egyértelműen lekörözték az iPhone-okat, idővel pedig az iPad táblagépeket is. Taktikai okokból az Apple nem közvetlenül a Google, hanem főleg annak legfontosabb androidos partnerei ellen indított szabadalmi pereket, és bár ezek (pl. az Apple-Samsung párharc) lezárására nem vonatkozik a mostani megegyezés, az Apple engedékenysége szinte biztosan érződik majd ezekben az ügyekben is.

Sőt, akár az is elképzelhető, hogy az Apple enged a Google-mentesítésből, ami miatt a Google Maps és a cég több más szolgáltatása is kikerült az iPhone-ok gyári szoftverkínálatából.

Az Apple vs. Google szabadalmi harc után sokaknak megjött a kedvük a szabadalmi trollkodáshoz. Az ilyen perek a ritka kivételektől eltekintve egyre kevésbé zárultak valódi eredménnyel, igazi hasznot nem a technológiai cégeknek, hanem az általuk megbízott jogászoknak és ügyvédi irodáknak hoztak.