- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

A gyógyszer áldozatai

A megdöbbentő statisztika a kínai Vöröskereszt becslésén alapul, s jelentős növekedést jelez az elmúlt évekhez képest. Az évi 400 ezer halálos áldozat a közúti balesetekben országszerte elhunytaknak csaknem kétszerese és a 2007-es adatok duplája.

A halálozás legfőbb okai között a nem biztonságos, hamisított, sokszor káros anyagokkal szennyezett gyógy­szerek szerepelnek. Ezeket egyes esetekben maguk az orvosok írják fel, akik alacsony fizetésüket ellensúlyozandó, különböző gyógyszercégek termékeinek használata mellett kötelezik el magukat. Emellett szintén magas a magukat orvosi felügyelet nélkül kezelők aránya – a betegek csaknem 90 százaléka szed recept nélkül gyógyszert. A kelet-ázsiai országban ugyanis egy megfázás esetén is kórházba kényszerülnek a betegek, ahol órákon át állnak sorban, feszült hangulatban. Sokan ezt elkerülendő egyenesen a gyógyszertárba sietnek, s maguk választanak az elérhető gyógyszerek közül.

A nem megfelelő gyógyszerhasználat mindenekelőtt a gyerekek és az idősek kö­rében szedi áldozatait. Egy korábbi felmérés szerint emiatt évente tízezer 2–7 év közötti kisgyerek süketül meg.