- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

Legálisan aktiváltad a Windowsodat?

Ezen a területen valószínűleg a Microsoft a legkomolyabb mértékben érintett, ugyanis a 90 százalékos piaci részesedéssel bíró Windows platform jelentős része – ez nem jelenti azt, hogy a többsége – kalózmásolatokból származik. Ugyanakkor a közelmúltban még a vállalat jelenlegi vezérigazgatója, Satya Nadella is meglehetősen elnézően tekintett erre a témára, hiszen az általa vezetett cégnek az az érdeke, hogy a piacot így vagy úgy, de a lehető legnagyobb mértékben lefedje. – Ez az asztali számítógépek és notebookok szegmensében eddig sikerült is és valószínűleg a közeljövőben sem fog számottevően változni a helyzet.

Mi az, hogy nem eredeti Windows? Amennyiben nem vásárolt Windows-licenckulcsot, dobozos Windowst vagy olyan számítógépet újonnan, amin előtelepített (legálisan aktivált) Windows volt, illetve nem Windows-licenc ingyenes használatára jogosult diák, úgy nagy valószínűséggel egy kalózmásolatot, illetve illegális eszközökkel aktivált Microsoft operációs rendszert használ.

A TorrentFreak a mai nap folyamán egy meglehetősen érdekes esetről számolt be, ami akár komoly aggodalomra adhat okot a „szoftverhamisítás áldozatául esett” Windows-felhasználók körében. Röviden arról van szó, hogy a Microsoft beperelt egy vagy több felhasználót, aki(k) – a vállalat kibernyomozói szerint – illegális úton szerzett kulcsokkal aktivált(ak) több Windows 7 és Office 2010 terméket.

A Microsoft egyelőre csak az aktiválásnál használt IP címet (76.245.7.147) ismeri, ami az amerikai AT&T hálózatához tartozik, azt viszont még nem tudni, hogy a cím egy valódi célpont-e vagy csupán átjáróként szolgált a művelet során.

Ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy amennyiben nem üzletszerű bűncselekmény történt, a Microsoft milyen lépéseket kíván tenni a jövőben a nem fizető felhasználói ellen, illetve mikre számíthatnak az USA területén kívül tevékenykedő, haszonszerzési céllal dolgozó Windows-kalózok.