- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

Kint leszünk a VOLT-fesztiválon! HENT programsátor 2015. július 1-4. között Sopronban

A VOLT fesztivál Magyarország egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, mely idén művészeti fesztiválként is jelentősen erősödik. A fesztivál területén a Civil Sziget ad otthont a HENT No kamu! elnevezésű programsátrának. Az 50 négyzetméteres sátorban a fesztivál ideje alatt szerdától 11-18 óra között várjuk a fesztiválozókat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért kollégáival karöltve, hogy minél több emberben tudatosíthassuk a hamisítványok vásárlásának kockázatait, és segítsünk megkülönböztetni az igazit a hamistól. A sátor létrejöttét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és az EU Belső Piaci Harmonizációs Hivatala is támogatta.

Hamis tárgyak kiállítása

Ma a világon már mindent hamisítanak a különböző ruházatoktól kezdve a kiegészítőkön keresztül, egészen a műszaki cikkekig. A vitrinekben néhány érdekes és meglepő példát tekinthet meg a betérő, sőt, lesznek olyan termékek is, amiket meg lehet fogni, vizsgálni. Vajon egy gyanútlan vásárló könnyűszerrel felismeri, hogy hamisítványt tart a kezében? Miből és hogyan lehet ezt kideríteni? Milyen veszélyekkel járhat, ha egy ilyen terméket veszünk? Mitől különbözik az eredeti a hamisítványtól, és mire van szükség a szellemi tulajdonunk megvédéséhez? A stáb szívesen válaszol a kérdésekre és leplezi le a legtöbbször nem is olyan könnyen felismerhető hamisítványokat.

Ügyességi és tudás alapú játékok

Milyen szellemi tulajdont rejt egy mobiltelefon? Hogyan vizsgálják a vámosok az országba érkező postai csomagokat, hamis tárgyakat keresve bennük?

Fiberszkóp vagy más néven csőgörény, szelfi fal, logófelismerő játék, izgalmas totók – csak pár program azok közül, amikkel a No kamu! sátor várja a fesztiválozókat.

Aki szereti az olyan játékokat, amelyeknél nemcsak a szerencsén, hanem a tudáson is múlik a siker, kipróbálná magát új helyzetekben és interaktív játékokban úgy, hogy közben új dolgokat is tanul, annak a No kamu! programsátorban a helye!

A jól megoldott feladatokért hasznos és szórakoztató nyeremények járnak, aki pedig már mindent kipróbált és megnyert, a No kamu! szelfi falnál lefotózhatja magát és a facebook-on üzenhet ismerőseinek, mivel töltötte az idejét.

Előadások

A programsátorban interaktív előadásokon is részt vehet a fesztiválozó, ahol állandó résztvevőként a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szerzői jogász, dr. Takács Nóra és a ProArt igazgatója, dr. Horváth Péter beszélnek majd a szellemi tulajdonról, azaz az iparjogvédelemről és a szerzői jogról, sőt, az is ki fog derülni, hogyan lehet valakiből igazi rocksztár. A fesztivál ideje alatt a hazai könnyűzenei élet szereplői közül is többen is felbukkanhatnak majd nálunk, érdemes tehát eljönni minden előadásunkra!

Hogyan legyél rocksztár?
Jó a zenéd, de nem tudod, hogyan juttasd el a közönséghez? Nem tudsz eligazodni a szerzői jog útvesztőjében? Szeretnél betekintést nyerni a zeneipar működésébe, a turnészervezésbe, vagy érdekelnek az igénybe vehető hazai és nemzetközi támogatások, pályázatok? Ha ezekre a kérdésekre igen a válaszod, gyere el a négy napon át tartó műhelyünkre!
Az előadások időpontjai:
minden nap 14:00 órától
Témák:
július 1. szerda: Az első lépések: zenekaralapítás, kommunikáció és koncertszervezés
július 2. csütörtök: Szerzői jogok
július 3. péntek: Zeneipari trendek (a ProArt friss Zeneipari Jelentések bemutatása), kiadók vs. online zeneterjesztés
július 4. szombat: Tehetségkutatók, pályázati lehetőségek, szponzoráció

A részletes programért kattints a műhely facebook esemény [1]ére!