- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - http://www.hamisitasellen.hu -

Interjú dr. Emőd Péterrel, az idei év HENT-díj díjazottjával

Jelenleg a Műtárgyhamisítás Elleni Munkacsoport tagjaként vesz részt a Testület munkájában. Mikor és hogyan kapcsolódott be ebbe a feladatkörbe?

A munkacsoportnak csaknem annak megalakulása óta tagja vagyok, de a téma iránti érdeklődésem lényegesen régebbi keletű. Művészeti újságíróként számos nagyszabású nemzetközi hamisítási botrányt – így a hazai közvélemény által is jól ismert Beltracchi-ügyet [1] – kísértem figyelemmel és ennek során kialakult egy olyan kapcsolatrendszerem, ami most, amikor a nemzetközi tapasztalatokat is igyekszünk „becsatornázni” a munkánkba, jól mozgósítható.

Ha meg kellene ítélni, a hamisítás elleni harc állapota/helyzete jobb vagy rosszabb a Testület 2008-as megalakulása óta?

Erre nagyon nehéz egyértelmű választ adni. Annyi bizonyos, hogy a hamisítás nincs visszaszorulóban, az elmúlt két évtized néhány műtárgykategóriában tapasztalt robbanásszerű árnövekedése nyilvánvalóan fokozza a hamisítási kedvet. Ugyanakkor a hamisítás elleni küzdelem is a korábbinál több eredményt tud felmutatni, ami nemcsak az egyre korszerűbb technikai eszközök alkalmazásának köszönhető, hanem a probléma jóval szélesebb körben történő tudatosodásának, a műtárgyvásárlók „veszélyérzete” növekedésének és a jogi eszközök következetesebb alkalmazásának. Nyilván a véletlen műve, de szép egybeesés, hogy éppen a hamisítás elleni küzdelem világnapjához időzítve született meg a tudomásom szerinti első olyan jogerős bírósági ítélet Magyarországon, ami évekre rács mögé küld egy nagyértékű festmények hamisítványaival üzletelő műkereskedőt.

Külföldön is hasonló tendencia érzékelhető?

Igen és a nemzetközi piacnak a hazainál nagyságrendekkel magasabb árai rendkívüli kisértést jelentenek a hamisítóknak, akik a korábbinál jóval kifinomultabb módszerekkel dolgoznak. Sikerükhöz természetesen továbbra is szükséges a nagyon komoly mesterségbeli tudás, de ez ma már nem elégséges feltétel; legalább ilyen fontos a hamisított művekhez kapcsolódóan olyan történetek – sokszor többéves munkával történő – kitalálása és hihetővé tétele, amik a legjobb szakértők tisztánlátását is elhomályosítják. És persze a hamisítók malmára hajtják a vizet – külföldön és idehaza egyaránt – az olyan, úgy látszik örök, emberi gyarlóságok is, mint a kapzsiság és a hiszékenység.

Beszéljünk a jövőről. Milyen további lehetőségeket lát a műtárgyhamisítás elleni harcban a HENT együttműködésében? Miben inspirálja Önt személy szerint a “HENT Díj”, változott-e valami, nőtt-e az elvárás, esetleg Önmagával szemben, a díj átvétele óta?

Engem valóságtartalmuk ellenére is borzasztóan zavarnak az olyan, gyakran elhangzó mondatok, mint például az, hogy „nem is igazi gyűjtő, akinek nem lóg legalább egy hamis festmény a falán” vagy „nincs olyan műkereskedő, aki még nem adott el hamis műtárgyat”, mert ezek mintha a normalitás részeként, természetesnek kezelnék ezt a jelenséget és beletörődnének abba. Illúzióim persze nincsenek, a hamisítás aligha fog megszűnni, de a dimenziói igenis csökkenthetőek. A piacot a kereslet tartja életben; utóbbi akkor fog csökkenni, ha a potenciális műtárgyvásárlók jobban tudatában lesznek a kockázatoknak, alaposabban utánajárnak a kiszemelt művek előéletének, és felkészülnek arra, hogy az átlagos vagy annál gyengébb hamisítványokat maguk is ki tudják szűrni. Személyes tapasztalatom, hogy a hamisítványokkal kapcsolatban még mindig számos tévhit él; nagyon sokan például elcsodálkoznak, ha kiderül, hogy élő művészek alkotásait is rendszeresen hamisítják; mások azt hiszik, hogy csak a festménypiac fertőzött és például bútort, szőnyeget vagy szobrot nyugodtan lehet vásárolni bármilyen óvintézkedés nélkül és a példákat még hosszan lehetne sorolni. Számomra szerencsére a fő foglalkozásom, a művészeti újságírás is sok lehetőséget kínál arra, hogy ezekre a kérdésekre felhívjam a figyelmet és a munkacsoportban is az ilyen típusú rendezvények, akciók koncepciójának kidolgozása és realizálása a fő feladatom. Most épp egy olyan előadássorozaton dolgozunk, ami a jövőben munkájuk során műtárgyakkal, így potenciálisan hamisítványokkal is kapcsolatba kerülőket tekinti célcsoportjának. Persze, amit másutt már kitaláltak és működik, azt nem kell újra kitalálnunk; ezért fontos, hogy ismerjük a nemzetközi tapasztalatokat, és ami hasznosnak tűnik, azt átvegyük. Ebben is igyekszem továbbra is a csoport hasznára lenni. A HENT-díj természetesen nagy megtiszteltetés a számomra, de úgy gondolom, adományozói alapvetően e még mindig fiatal munkacsoport egészének eddigi tevékenységét kívánták általa elismerni. Tudom, közhelyszerűnek hangzik, de mint ahogy minden díj, úgy ez is kötelezi birtokosát a jövőre nézve; olyan fokozott elvárást jelent, aminek igyekezni fogok megfelelni.