- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

Kétszázmilliárd forint értékben foglaltak le hamis árukat

A bizottsági tájékoztatás szerint több mint 40 millió olyan terméket tartóztattak fel az Európai Unió külső határain – összesen csaknem 650 millió euró (mintegy 200 milliárd forint) értékben -, amelyekről a hatóságok azt feltételezik, hogy a szellemi tulajdonra vonatkozó jog megsértésével állították elő őket. Ez 15 százalékos növekedést jelent a 2014-ben regisztrált adatokhoz képest.

A lefoglalt termékek legnagyobb hányadát, mintegy 27 százalékát a korábbi évekhez hasonlóan a cigaretta teszi ki. A fogyasztók egészségét, illetve biztonságát veszélyeztető egyéb fogyasztási és használati cikkek – mint például az élelmiszerek és üdítőitalok, a testápolási termékek, a gyógyszerek, a játékok és az elektronikus háztartási berendezések – részaránya együttesen eléri a 25,8 százalékot – írta az uniós bizottság.

Tavaly is Kínából érkezett a legtöbb hamisított áru, az összes termék 41 százaléka, utána pedig sorrendben Montenegróból, Hongkongból, Malajziából és Beninből.

Beninből például nagy mennyiségű élelmiszert kíséreltek meg behozni az unió területére. Tavaly Mexikó volt a hamisított szeszesitalok elsődleges származási országa, Marokkó pedig az üdítőitaloké.

A testápolási termékek tekintetében Malajzia, a ruházati termékeket illetően Törökország volt az első helyen, ami pedig a hamisított mobiltelefonokat és tartozékokat, memóriakártyákat, számítógépeket és azok alkatrészeit, illetve a CD-ket, DVD-ket és öngyújtókat illeti, Hongkong volt a listavezető.

Hamisított cigarettákat elsősorban Montenegróból kíséreltek meg behozni, illegális gyógyszereket pedig főként Indiából.

A lefoglalt áruk több mint 91 százalékát megsemmisítették, vagy a jogsértés által érintett márkák jogtulajdonosával együttműködésben bírósági eljárást indítottak a jogsértés megállapítására – közölte az Európai Bizottság.