- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

Égetőbe kerülhetnek a kimentett gyógyszerek is

Ilku Lívia, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője a témával kapcsolatban ugyanis lapunkkal azt közölte: azokat a termékeket is meg kell semmisíteni, amelyek nem égtek meg vagy áztak el. Így lényegében nem beszélhetünk arról, hogy bármely, ott tárolt szer még felhasználható volna.

– Nem tudni, hogy például a hőhatás miatt milyen károsodás keletkezett, de minden olyan terméket, amelyet az adott raktárban tároltak, a szabályok szerint le kell selejtezni, az égetőbe viszik. Semmi nem kerülhet be az ellátási láncba – fejtette ki a szakértő.

Mint ismert, Budaörsön kedden gyulladt ki és égett le részben a UPS Healthcare ötezer négyzetméteres depója, és többtonnányi csomagolt, szállításra előkészített gyógyszer semmisült meg. Arról azonban egyelőre nincs információ, hogy pontosan mely gyógyszerek és cégek érintettek. Lapunk több vállalatot is megkeresett; eddig annyi biztos, hogy a Teva, az MSD, a GSK, az Egis és a Richter Gedeon Nyrt. nem érintett. A Bayer Hungária Kft. lapunkkal azt közölte: bérelnek raktárterületet a Pharma Parkban, de oda a tűz nem terjedt át, így a készleteik nem semmisültek meg.

Egy ilyen helyzetben egyébként Ilku Lívia szerint az egyik legfontosabb feladat, hogy a betegellátás ne akadozzon. Ehhez fel kell mérni, hogy milyen készítmények semmisültek meg, és egyáltalán helyettesíthetők-e valamilyen más termékkel, ez valószínűleg jelenleg is zajlik. Amennyiben olyan gyógyszerek semmisültek meg, amelyek máshol nincsenek, fel kell venni a kapcsolatot a forgalmazóval, és egyeztetni arról, honnan lehet behozni az országba a termékeket. Ilku Lívia szerint az is lényeges, hogy gyorsan és elegendő raktárhelyet biztosítsanak azoknak a szereknek is, amelyek a le égett készlet pótlását szolgálják.

– 2011-ben is volt egy tűz, amelyben raktáron lévő onkológiai szerek semmisültek meg, akkor nagyon kellett figyelni arra, hogy azoknak a betegeknek, akik kezelést kaptak, legyen elegendő gyógyszerük, hiszen ezeket napra pontosan kell beadni. Akkor óriási munka volt, hogy ne legyen betegellátási probléma – mondta Ilku Lívia.

Pozsgai Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója tegnap azt közölte: a raktárkomplexumban több gyártó tárolta készleteit, és az érintett cégek felvették a kapcsolatot a környező országokban működő partnereikkel, hogy ha szükséges, mozgósíthatók legyenek az ottani készletek.