- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

Akár rákot is kaphatunk egy hamis cipőtől

“Évente 230 milliárd forintra becsülik Magyarországon a hamisítás által okozott károkat, ami másként kifejezve

11 ezer munkahelyet jelent évente.

Nemcsak a forintösszegeket kell tehát nézni, hanem azt is, hogy munkahelyek szűnnek meg, járulékok esnek ki – ezt mind érezni fogjuk a bőrünkön” – mondta Németh Mónika.

Magyarország átlagosan a hetedik helyen áll a hamisítási európai ranglistáján az okozott kár tekintetében.

Lényegében mindent hamisítanak, amit el lehet adni. Régen elsősorban luxuscikkeket – drága parfümöket, táskákat, kiegészítőket – hamisítottak, de ma már mindent a fogkrémektől a mosóporon át a legtriviálisabb termékekig – hangsúlyozta a szakember.

Ehhez adódik a szellemi tulajdon kérdése: hamisításnak azt nevezzük, amikor olyan jelöléssel lát el valaki egy terméket, amihez nem volna joga. Így viszont kárba vész az eredeti termékbe fektetett, akár évekig tartó kutatás, marketing és minden más energia. Emiatt munkahelyek szűnnek meg, hiszen bevételektől esik el.

Felidézte: egy uniós kutatás például azt mutatta ki, hogy Magyarország a bőröndök, kézitáskák hamisítása terén a negyedik helyen áll az unióban.

Ez nagyon fertőzött terület egész uniós szinten. E termékekre nagy a kereslet és Magyarországon ilyen hamis árukat gyártanak is.

Általános emberi tulajdonság, hogy az emberek szeretnek jól járni: vagy bevallják, hogy hamis, vagy nem, de mindenképpen olcsóbb terméket kapnak” – mondta a HENT titkára.

A hamis bőrönd és táska vásárlása nem veszélyes a viselőjére nézve, de például egy hamis cipő már az lehet, mert az összeállításánál használnak olyan anyagokat is, amelyek az emberi egészségre károsak. A hamisítók ugyanis csak azzal törődnek, hogy minél kisebb költséggel minél nagyobb profitot kaphassanak.

Egy hamis cipőből a szervezetbe jutó káros anyag például hosszú évek alatt májrákot okozhat.

“Láttam már olyan úgynevezett tangapapucsot is, amely két óra viselés alatt a hő hatására teljesen kidörzsölte a tulajdonosa lábát és erős allergiás reakciót váltott ki. Ő talán a szerencsésebbek közé tartozik, mert azonnal kiderült a káros hatás és orvosolni lehetett”.

Nagyon veszélyesek a hamis gyógyszerek is. Ezzel kapcsolatban Németh Mónika elmondta: az egyik “legdurvább” tapasztalata, hogy rákbetegeknek adnak el hamis táplálékkiegészítőket, így visszaélnek a kiszolgáltatott emberek reményével.

forrás: http://inforadio.hu/belfold/2017/08/11/akar_rakot_is_kaphatunk_egy_hamis_cipotol/ [1]