- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

HÍR Kitüntetett feladatok – a HENT Gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának tagja elismerést vehetett át

A bűnmegelőzés, valamint a gyermek- és ifjúságvédelem területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenységéért kapott elismerést. Az alezredes, kábítószer-szakértő azt mondja, ez nagyon megtisztelő számára, mert ő inkább bűnüldözési területen dolgozik, és jó érzés, ha valaki olyan munkát végez, amelynek egyben a bűnmegelőzés területén is jelentősége van.

Kapott már Elige Vitam (Válaszd az életet!) díjat is, amely az egészségügyi miniszter által alapított egyik legmagasabb kitüntetés a kábítószer-területen dolgozók számára. Illetve úgynevezett HENT-díjat is néhány éve, ezt a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület alapította. Márpedig ő a hamis gyógyszerek elleni küzdelemből is kiveszi a részét.

Sajtótáj_FittlerAndrás [1]fotó: HENT

Eredetileg orvos szeretett volna lenni, gyógyszerész lett. Nem bánta meg, hiszen az orvosi pályát is azért célozta meg, mert segíteni szeretett volna az embereken, és ezt megtehette gyógyszerészként is. Férje, akivel még az egyetemen ismerkedett meg, sokáig rendőrorvosként dolgozott, ma igazságügyi orvos szakértő. Ő érkezett haza egyszer azzal a hírrel, hogy a rendőrségnél gyógyszerész végzettségű szakembert keresnek, felesége pedig úgy döntött, jelentkezik az állásra. Megkapta a lehetőséget, a következő tíz évben immár rendőrként a legális, azaz a gyógyításban használt kábítószerek nyilvántartásának ellenőrzésével foglalkozott. – Kezdetben fura helyzet volt ez számomra – emlékezik –, mert eleinte a kollégák inkább még gyógyszerésznek tekintettek, miközben az orvosok már inkább rendőrnek. Egyik munkatársnőm azt mondta: „Ha öt évig itt maradsz, beszippant a rendszer!” Igaza volt. Néhány év után arra a felismerésre jutottam, hogy szeretem ezt a munkát a számomra addig kevéssé ismert, zárt és szabályozott világával együtt.

A fent említett feladatot 14 évig végezte, tíz éve már a kábítószer előállítóit, terjesztőit üldözi kollégáival. És ennek nemcsak az az oka, hogy időközben jogi diplomát szerzett, hanem az is, hogy az akkori Egészségügyi Minisztérium szintén bevonta a kábítószer-ellenes munkába. A kábítószer elleni küzdelem mellett a hamis gyógyszerek elleni harcba is beszállt. Utóbbi valóban egyre nagyobb méreteket ölt, nem csoda, őrületes pénz van benne. Fülöpné Csákó Ibolya részt vesz a hazai és a nemzetközi koordinációs munkában, a jogszabályalkotás előkészítésében és a drogstratégia kidolgozásában, de ez nem minden. Amikor nagyobb kábítószerfogás történik, vagy jelentős droglabort lepleznek le, ő maga is a helyszínre siet, mert tudja: csak íróasztal mellől nem lehet ezt a munkát végezni.

Fontos ismerni a való világot is. Ha már a való világnál tartunk, megkérdezzük, ő maga kipróbált-e valamilyen tudatmódosító szert. Határozottan válaszolja, nem. – Lehet, hogy sok ember szemében csak így lenne teljesen hiteles ez a munka – mondja –, de én gyógyszerészként pontosan ismerem ezeknek a szereknek a hatásait. Így nekem nincs szükségem arra, hogy kipróbáljam a különféle drogokat.

Amúgy bizonyára igaza van: az autóvezetői vizsga előtt sem tanácsos kocsival nekirontani a falnak csak azért, hogy megtanuljuk, a fékpedál használata mennyire fontos… Nagyon sok előadást tart különféle fórumokon. Leginkább felnőtteknek, ritkábban gyerekeknek, elvétve gyógyszerész- és orvostanhallgatóknak. Bár utóbbiak inkább a munkájáról kérdezik, de ez sem baj, hiszen a munkája egyben nagyon fontos szakmai tudásanyagot is magába foglal, és erről bőven van mondanivalója. Pontosítsuk: mindig bőven van aktuális mondanivalója.

Fontos megemlíteni, hogy tagja a 21 Nő az Egészségügyért nevű szervezetnek. Van köztük dékán, orvos, kórházigazgató, kutató és még számos olyan foglalkozást űző szakember, akik hangsúlyos munkát végeznek az egészségért, az egészségtelen, sőt káros szenvedélyek ellen. 2017-ben egy exkluzív kiadvány jelent meg 21 nő az egészségügyért címmel – a magyar egészségügy 21 meghatározó női vezetőjét mutatta be érdekes és fontos interjúkkal. A kiadvány sikerét követően a 21 nő együtt maradt, és alapítványt hozott létre. „Meggyőződésünk, hogy a hazai és nemzetközi egészségügyről szerzett ismereteink, gyakorlati tapasztalataink, vezetői rutinunk, valamint az együttműködésben rejlő erő nagy fontossággal bír, amikor ezt a komplex tudást az edukáció révén szeretnénk hasznossá tenni. A szemlélet kialakítása már az óvodákban kezdődik, s tart életünk végéig” – olvasható a hölgyek nyilatkozatában. – Úgy érzem, a rendőrségi munkában is sikeresek vagyunk – mondja végül. – Sokat teszünk a kábítószer-ellenes küzdelemben, ha kell jogszabály-módosítással, számos intézkedéssel vagy azzal, hogy a rendőrség kiemelten kezeli ezt a kérdést.

Azt is hozzáteszi, aligha marad munka nélkül, mert a kábítószer előállítása, terjesztése és mind ennek üldözése állandó macska-egér harc.

Ám amíg a rendőrség a macska, addig azért egy fokkal talán biztatóbb a helyzet .

                                                                                                              a hír forrása: Zsaru Rendőrségi Magazin 2019.14.

Gratulálunk a díjazottnak!