- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - http://www.hamisitasellen.hu -

RENDEZVÉNY HENT IP Day – Filmvetítéssel egybekötött interaktív osztályfőnöki óra

A „konferencián” 3 előadást hallgattak meg a résztvevők a szellemi tulajdonjogról, a szerzői jogokról és a hamisítás veszélyeiről. A színes, korosztályra szabott előadásokat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának munkatársai és egy, a gyakorlatban is jártas márkavédelmi ügynök tartotta.

A meghívott középiskolások a szakmai program után a témához kapcsolódó kötetlen beszélgetésen, játékos vetélkedőn vehettek részt, de lehetőség adódott arra is, hogy igazi sztárokként pózoljanak és a róluk készült profi fotókat az Instagramon láthassák viszont újra. Az IP Day jó hangulatban telt, és a résztvevők visszajelzései alapján nem csupán hasznos, hanem megdöbbentő és elgondolkodtató is volt egyben. A szervezőknek ez volt a céljuk, hiszen a középiskolás korosztályból kerülnek ki a jövő üzletemberei, orvosai, vállalkozói. Tudatos döntést hozni nem egyszerű, de bátran állíthatjuk, hogy ez a generáció fogékony erre a tudásra, és itt nem csak a „menő” márkák megvásárlására gondolunk. Erre a legjobb visszacsatolás az volt, hogy a program ebédszünetében nem csupán a szendvicsek előtt álltak kígyózó sorok, hanem az interaktív játékoknál is, ahol az érdeklődők számot adhattak az itt szerzett friss tudásukról. A szervezők számára megnyugtató módon a legnehezebb kérdésekre is válaszolni tudtak játékosaink.

A rendezvény befejezéseként a Sugár Mozi közreműködésével a jelenleg legsikeresebb filmet, a Bosszúállókat nézhették meg a vendégek, de biztosak vagyunk benne, hogy nem kizárólag a filmélmény miatt volt számukra emlékezetes ez a nap.