Két esetben, összesen 107 millió forint értékben foglaltak le hamis ruházati termékeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Vámosszabadinál. A hamisítványok Szlovákia felől érkeztek.
Az első esetben az ellenőrzött szlovák rendszámú tehergépjármű Kínából érkező konténert szállított. A rakomány – okmányai szerint – ruházati termékeket tartalmazott. A tételes ellenőrzés során a pénzügyőrök a konténerben közel 1000 darab ETNIES védjeggyel ellátott gyermekruha-együttest és több, mint 4600 darab La Martina védjeggyel és Transformers rajzfilmfigurával ellátott szabadidőruhát találtak.
A NAV közleménye szerint a hivatal szakértői megállapították, hogy a tehergépjárműben szállított jogvédelem alatt álló, több mint 14 millió forint értékű ruházati terméket a versenytárs hozzájárulása nélkül akarták forgalomba hozni az importőrök, ráadásul a rajzfilm-figurákkal ellátott szabadidőruhák után a jogdíjakat nem fizették meg.
A másik esetben egy szintén hamis árukkal érkező szlovák kamiont állítottak meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei ugyancsak Vámosszabadi térségében. A jármű okmányai szerint 717 karton gyűjtőárut szállított a Távol-Keletről Budapestre. A tételes vizsgálat során a konténerben az eredetire megtévesztően hasonlító, 10600 darab különféle márkájú (Louis Vuitton, Dolce & Gabbana, Prada, Giorgio Armani) védjegyes övcsatot, 15000 darab Gucci és Guess védjegyes övcsatot, övet, táskát, karórát és telefontartó tokot, 14000 darab Burberry védjegyes övcsatot és kendőt találtak, összesen 93 millió forint értékben.
A NAV munkatársai a két esetben az összesen 107 millió forint értékű, 44600 darab hamis árut lefoglalták.Azügyben a nyomozást – áru hamis megjelölése bűncselekmény miatt - a NAV pénzügyi nyomozói folytatják.