Az online polgárjogi szervezetként működő Electronic Frontier Foundation a MegaUpload egyik tárhely szolgáltatójával együttműködve igyekszik segíteni a személyes adataikat elveszített felhasználóknak.
Az amerikai Electronic Frontier Foundation (EFF) a napokban bejelentette, vizsgálatot indít annak érdekében, a MegaUpload bezárásával hány felhasználó és milyen mennyiségű saját adatot veszített el. Ennek érdekében a non-profit szervezet várja az érintett felhasználók jelentkezését – írja a BBC News.
Az EFF nehezményezi, hogy az amerikai hatóságok előzetes figyelmeztetés nélkül intézkedtek a MegaUpload portállal szemben, ilyenformán pedig, nem pusztán a szerzői jogot sértő fájlokat tették elérhetetlenné, de magántulajdont képező adatokat is zároltak. Utóbbi az EFF szerint súlyosan sérti a felhasználók jogait.
A MegaUpload egyik tárhely szolgáltatója, a Carpathia Hosting is csatlakozott az EFF kezdeményezéséhez. A cég hangsúlyozza, hogy munkatársai soha nem fértek, és jelenleg sem férnek hozzá a kalózoldal szerverein tárolt adatokhoz, ellenben szükségesnek érzik, hogy segítsenek azoknak az internetezőknek, akik legális céllal használták a fájlmegosztó portált. Ennek érdekében létrehozták a MegaRetrieval.com oldalt, amely szándékaik szerint segít a MegaUpload pórul járt felhasználóinak felvenni a kapcsolatot az EFF képviselőivel, továbbá informálja őket a jogvédők lépéseiről.
A MegaUpload oldalát január 19-én kapcsolták le az amerikai hatóságok. Az intézkedés során a portál több üzemeltetőjét őrizetbe vették Új-Zélandon. A Kim Dotcom nevű alapítót a bíróság az amerikai hatóságok által benyújtott kiadatási kérelem elbírálásáig előzetes letartóztatásba helyezte, társai óvadék ellenében szabadlábon védekezhetnek. A hatóságok szerint a MegaUpload üzemeltetői aktívan támogatták a jogsértő fájlok megosztását, és ösztönözték felhasználóikat, hogy a letöltésre mutató linkeket harmadik oldalon terjesszék. A nyomozók úgy becsülik, az oldalon megosztott jogsértő fájlok több mint 500 millió dolláros kárt okoztak a jogtulajdonosoknak.