A szervezett bűnözői csoportok egyre aktívabban foglalkoznak a hamis gyógyszerekkel, a kiszolgáltatott embereket célozva – hangzott el az Interpol által szervezett dublini nemzetközi konferencián. A bűnözők hamis altatókat, Viagrát, karcsúsító tablettákat árulnak online felületeken és a feketepiacon, írja az Irish Mirror hírportál.

„Egyre inkább azt látjuk, hogy a szervezett bűnözői csoportok, akik eddig kábítószer-kereskedelemmel foglalkoztak, átállnak a hamis gyógyszerek kereskedelmére,” mondta az ír rendőrség helyettes rendőrfőnöke, John O’Mahony a konferencián.

„Ezek a szerek potenciálisan halálosak lehetnek. Sok esetben a kiszolgáltatott emberek súlyosan betegek,” tette hozzá. „Hamis reményt kapnak megfizethető áron, azonban csak szennyezett, veszélyes termékekhez jutnak, nem pedig ahhoz, ami a címkén szerepel.”

Elmondta, hogy a hamis gyógyszerek kereskedelmében látott növekedés meglepetésként érte őt is, és más magas rangú rendőröket is.

A HPRA egyik munkatársa, John Lynch rámutatott, hogy a termékeket gyakran mutatós honlapokon kínálják a bűnözők. Hozzátette még, hogy míg bizonyíték van  néhány gyanús gyógyszert házilag történő előállítására, addig a többség külföldről származik. A bűnözők azonban álcázni próbálják ezeknek az eredetét.

„Mi az emberek egészségéért aggódunk. Az általunk vizsgált termékek nagy része hamis. Sok esetben nem tartalmaznak eleget a hatóanyagból, máskor viszont túl sok is van bennük.” Lynch azt mondta,  nagy félelmük, hogy ezek a termékek valahogy bekerülnek az ellátási láncba.

Nemrég ugyanis pontosan ez történt az Egyesül Királyságban, amikor az olasz maffia által hamisított gyógyszer végül brit kórházakban kötött ki. „Ébernek kell lennünk,” magyarázta. „Az ellátási láncok meglehetősen hosszúak tudnak lenni, és elég egy gyenge láncszem, hogy az illegális termékek bejussanak.”