Mit jelent a hamisítás? Középiskolásoknak Gyakran ismételt kérdések Üzenetküldés Ugrópontok

Kapcsolatok

Szerbia harca a kalózkodás ellen

Szerbia harca a kalózkodás ellen

Aluljárók, piacok, utcai standok - Szerbiában gyakorlatilag bárhol vásárolhatunk kalózszoftvert, hamis CD és DVD lemezeket. Bár a kormány fokozott erőfeszítésekkel küzd az illegális kereskedelem ellen, a hamisítás mint üzletág él és virágzik az országban – írja a France 24.

Kemény fába vágta a fejszéjét a szerb kormány, amikor a kalózszoftver, -DVD, -CD és egyéb hamisított termékek arányának csökkentését tűzte ki célul. Az országban olyan nagyarányú az illegális kereskedelem, hogy előfordul, a filmforgalmazók nem mutatnak be a mozikban amerikai sikerfilmeket, mivel azok már letölthetők az internetről és megvásárolhatók a feketepiacon. Tavaly például az előbbi ok miatt nem játszották a filmszínházak Robert De Niro és Bruce Willis új filmjét.
A kormány, mely célul tűzte ki, hogy öt éven belül az Európai Unió tagja lesz, szigorította a szerzői és iparjogvédelmi jogok megsértésének büntethetőségét. Ma már akár öt év börtönbüntetésre is számíthat az, akit ilyen ügyben bűnösnek találnak. Egyre több ilyen eset kerül a helyi bíróságokra is: 2008-ban több mint harminc eljárás indult, ahol a vád szerzői jogvédelem alatt álló termékek illegális terjesztése volt. Gyakoribbá váltak a rendőri razziák is, bár ezek hatása kétséges. „Igen, néha jönnek erre rendőrök, de kiszúrom őket, máskor meg a vevőim figyelmeztetnek rájuk” – meséli egy 25 éves fiatal, aki hamisított DVD lemezeket árul Belgrádban, majd hozzáteszi, hogy „az sem ritka, hogy a rendőrök is vásárolnak nálam”.
Becslések szerint a szerb filmforgalmazók éves vesztesége meghaladja a 10 millió eurót, de komoly veszteséggel kell számolnia a szoftveriparnak is. A Business Software Alliance (BSA) adatai szerint ugyanis 78 százalékos az illegális szoftverek aránya az országban. A helyi BSA képviselet ezt az arány szeretné idén 70 százalék alá visszaszorítani, ami nem lesz könnyű, hiszen a feketepiacon töredékáron vásárolhatóak meg a számítástechnikai és játékszoftverek kalóz verziói. „Nem tudom igazán hibáztatni a fiatalokat, amiért inkább letöltik, mint megveszik az eredeti játékokat. Ők igazából nem is tudják és nem is értik, mit jelent a szellemi tulajdon. A feketepiacon ráadásul 15 játékot vehetnek egy eredeti példány áráért” – mondja egy szerb szoftverfejlesztő. Az eredeti szoftverek még mindig nagyon drágák az átlag felhasználók számára. A legális szoftverekért akár 800 eurót is elkérnek a kereskedők, miközben a szerb átlagfizetés alig haladja meg a 400 eurót.
 
Forrás:

http://www.france24.com/en/20090106-serbia-struggles-root-out-copyright-piracy