Az ünnepi szezonban végrehajtott ellenőrzés során mintegy 56 ezer liternyi hamisított vodkát és whiskyt foglaltak le a brit hatóságok Tilbury körzetében – olvasható a Thurrock Gazette honlapján.
Az Egyesült Királyság Határőrségének (UK Border Agency, UKBA) munkatársai rendkívül nagy mennyiségű hamis alkoholos ital piacra kerülését akadályozták meg az ünnepek alatt. A kelet-angliai Tilbury körzetében például mintegy 56 ezer liter hamis és gyenge minőségű röviditalt foglaltak le. Az UKBA közleménye szerint a hamisított vodka és whisky Németországból érkezett az Egyesült Királyságba, az importőrök pedig a karácsonyi, szilveszteri időszakra jellemző nagyobb piaci keresletet kívánták „kielégíteni” vele.
A szakértők becslése szerint a hamisítványok értékesítése közel 600 ezer font összegű veszteséget okozott volna a brit államnak a meg nem fizetett ÁFA és egyéb vonatkozó adónemek formájában.
Az UKBA közleménye szerint az olcsón értékesített hamis alkoholos italok vonzóak lehetnek a fogyasztók számára, ezek megvásárlása azonban rendkívül kockázatos. Mivel a hamisítványok ismeretlen forrásból származnak, nem ellenőrzött körülmények és összetevők alapján készülnek, ezért minőségükre és összetételükre nincsen garancia, fogyasztásuk pedig kiemelten veszélyes lehet.