A Hamisítással és Kalózkodással foglalkozó Európai Megfigyelőközpont 2010. június 10-én a spanyol EU-elnökség szervezésében Madridban tartotta első közös plenáris ülését, amelyen a közszféra és az üzleti szektor nemzetközi képviselői bemutatták a hamisítás elleni kezdeményezéseiket, elért eredményeiket, valamint kölcsönösen kicserélték a hamisítás elleni küzdelemmel kapcsolatos tapasztalataikat.
Az Európai Bizottság által 2009 áprilisában létrehozott Hamisítással és Kalózkodással foglalkozó Európai Megfigyelőközpont (European Observatory on Counterfeiting and Piracy) 2010. június 10-én tartotta első közös plenáris ülését Madridban az állami és az üzleti szektor mintegy 80 szakértő képviselőjének részvételével. A testület kiemelt szerepet vállal a hamisításra vonatkozó adatgyűjtés fejlesztésében, elemzés-készítésben, jogérvényesítési stratégiák kidolgozásában, a tudatosságnövelés és képzés előmozdításában, valamint a best practice terjesztésében. Az ülés alkalmat biztosított a tagországok hamisítás elleni kezdeményezéseinek és eredményeinek megismeréséhez, a kölcsönös tapasztalatcseréhez.
A statisztikai adatgyűjtéssel foglalkozó napirend keretében az OECD elemzője ismertette a 2007. évi adatokkal végzett legújabb OECD-modellszámítások eredményeit, amelyek szerint a hamisított és kalóztermékek kereskedelmi forgalma 2005 és 2007 között 28,5%-kal emelkedett, és ez a 2000. évi 1,85%-kal szemben 2007-ben a világkereskedelem 1,95%-át jelentette.
Az üzleti élet hamisítással szembeni közös fellépését biztosító BASCAP (Business Action to Stop Counterfeiting and Piracy) képviselője két, a szervezet megbízásából készített vizsgálatról számolt be. A TERA tanulmánya 10 milliárd euróra becsülte az Európai Unió kreatív ágazatainak 2008. évi kereskedelemi veszteségét, valamint 186 ezer főre a munkahelyveszteséget. A kormányzati politikák változatlansága esetén az európai kreatív ágazatok kumulatív kereskedelmi vesztesége 2015-ig elérheti a 240 milliárd eurót, a munkahelyveszteség pedig a 1,2 millió főt. A frontier economics modellszámítása a G20 országoknak a hamisítással kapcsolatban éves szinten felmerülő adóbevétel-kiesésének nagyságát 62 millió euróra, a munkahelyveszteségét 2,5 millió főre becsülte.
Számos tagállamban készült közvélemény-kutatás a hamisítással kapcsolatos fogyasztói attitűdök megismerése céljából. A plenáris ülésen tájékoztatás hangzott el a spanyol márkaszövetség, az ANDEMA (Asociación Nacional para la Defensa de la Marca) fogyasztói megkérdezéséről), a BASCAP fogyasztói felméréseiről Egyedülálló tagállami összehasonlítási lehetőséget biztosított az Eurobarometer 27 ezer uniós állampolgárra kiterjedő fogyasztói vizsgálatának egyik, a szellemitulajdon-védelmi tudatosságra vonatkozó fejezete, amely a hamisítással kapcsolatos fogyasztói attitűdöket, magatartást, valamint a vásárlási szokásokat vizsgálta. A megkérdezett uniós fogyasztók 22%-a már legalább egyszer vásárolt olyan terméket, amelyről később kiderült, hogy hamis. Az uniós átlagot meghaladva, a magyar fogyasztók 35%-a vásárolt már valaha hamisított árut. A tagországokban a hamisított termékek 38%-a divatcikk és kiegészítő volt, 13%-a zene, 11%-a fogyasztói elektronika, 9%-a film. 10 uniós polgárból 8 tudatában van annak, hogy a hamisított termékek gazdasági kárt idéznek elő és munkahely-veszteséget okoznak.
A konferencia résztvevői előadás keretében tájékozódhattak néhány tagország hamisítás elleni nemzeti gyakorlatáról. Élénk érdeklődés kísérte Dr. Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettese előadását, amelyben beszámolt a HENT eddigi tevékenységéről, az adatgyűjtés, tudatosságnövelés, oktatás, jogalkalmazás terén elért főbb eredményeiről. Románia hamisítás elleni intézkedései az internetes kalózkodásra, tudatosságnövelő kampányokra, jogalkalmazói kézikönyv összeállítására, az IPR jogszabályok fejlesztésére, közös adatbázis létrehozására fókuszálnak. A Spanyol Szabadalmi és Védjegyhivatal bemutatta a spanyol kormány által elfogadott nemzeti szellemitulajdon-védelmi stratégia, a Plan Π fő irányait, amelynek kiemelt feladatai közé tartozik a hamisítás elleni fellépés A hamisítás elleni küzdelem spanyol letéteményese az Ipari, Energia és Kereskedelmi Minisztérium irányításával működő tárcaközi bizottság, a Comisión Intersectorial para Actuar contra las Actividades Vulneradoras de Derechos de Propiedad Industrial, amely a HENT-hez hasonlóan koordinálja a szellemi tulajdoni jogsértések elleni fellépést.