Az EU határozottabb hamisítás elleni fellépést vár Kínától
Az Európai Unió azt várja Kínától, hogy ígéretéhez híven tegyen hatékony lépéseket az Európát és a világ többi részét elárasztó, Kínából származó hamis termékek forgalmának megfékezéséért.
Algirdas Šemeta, az Európai Unió adóügyekért, vámunióért, illetve a hamisítás elleni küzdelemért felelős uniós biztosa arra kérte a kínai hatóságokat egy sanghaji találkozón, hogy hajtsák végre az EU és Kína között tavaly aláírt hamisítás elleni megállapodásban foglaltakat.
„Általánosságban szólva egy nagyon jó keretmegállapodást hoztunk létre, de a megállapodás implementációja nem elég hatékony” – nyilatkozta Šemeta az AFP francia hírügynökségnek a sanghaji vámügyi együttműködést elősegítő bizottság ülése előtt.
Kína az Európai Unió legnagyobb importőre, de egyben innen is érkezik a legtöbb hamisítvány az Unióba. Az uniós adatok szerint a lefoglalt hamis áruk 64 százaléka kínai. A kínai termékek aránya a hamis cipők között 90, a hamis elektronikai és számítástechnikai termékek között 81, míg a hamis ruházati termékek között 72,5 százalék.
A szellemi tulajdon védelméről szóló megállapodás keretében egy hálózat jött létre az európai és a kínai vámhatóságok között, amelynek az a célja, hogy azonnali információszolgáltatásra legyen lehetőség a hamis áruszállítmányok beazonosítása érdekében.
„Mi 55 esetet jelentettünk a kínai hatóságoknak, míg ők csupán 5 esetben értesítettek minket. Ez arra mutat rá, hogy a program megvalósításához további erőfeszítésekre van szükség” – elemezte a helyzetet Šemeta.
A hamisítás nem csak a nemzetközi világcégeket, hanem a kínai cégeket is negatívan érinti. Tavaly a német hatóságok két hajórakományt kitevő terméket foglaltak le, amelyek egy kínai zöld technológiai vállalat termékeinek hamisítványai voltak.
„Az együttműködés során egy új jelenségre lettünk figyelmesek. Vámhatóságaink tavaly több kínai márka hamisítványát foglalták le, azaz a legálisan működő kínai üzleti szereplőket is megkárosítják a hamisítók” – mondta Šemeta.
Kína kereskedelmi partnerei szerint a hamisítások dollármilliárdokban mérhető veszteségeket okoznak és munkahelyeket sodornak veszélybe.
„A jelenség annyira elterjedt, hogy nem lehet egyik pillanatról a másikra felszámolni. A mi célunk, hogy megfogalmazzuk a probléma felszámolásához vezető nagyon konkrét lépéseket a kínai hatóságoknak” – foglalta össze a teendőket Šemeta.