Mit jelent a hamisítás? Gyakran ismételt kérdések Üzenetküldés Ugrópontok

Kapcsolatok

Kompenzálják a jogtulajdonosokat

Kompenzálják a jogtulajdonosokat

Brit bírósági döntés értelmében összesen 170 ezer font kártérítést kötelesek fizetni azok a kalózok, akik Csehországban gyártott hamis CD-ket terjesztettek az Egyesült Királyságban. Az összeget a helyi jogkezelő szerv fogja elosztani a károsultak között.

A Hanglemezkiadók Nemzetközi Szövetségének (IFPI) sajtóközleménye szerint a brit bíróság első alkalommal hozott szerzői jogi jogsértési ügyben olyan ítéletet, amely a sértettek anyagi kompenzálásáról határozott. A napokban meghozott állásfoglalásában a Snaresbrook Crown Court megállapította a Farrah Nissa vezette kalózhálózat által a zeneiparnak okozott anyagi kárt, és elrendelte a 170 ezer font összegű kártérítés megfizetését.
Nissa összesen 100 ezer font kártérítést köteles fizetni, amely egy társa esetében 2009 decemberében kiszabott 70 ezer fontos bírsággal egészül ki. A kártérítést a helyi zeneipari szövetség és jogkezelő szervezet, a BPI fogja elosztani a károsultak között.
Nissa és három társa ellen 2008-ban hozott először elmarasztaló ítéletet a bíróság. A nőt akkor tekintélyes idejű szabadságvesztésre ítélték kalózlemezek terjesztéséért és a kalózhálózatban játszott szerepéért. Az IFPI és a BPI nyomozati anyaga szerint a nő vezette bűnszervezet közel 1,2 millió hamisított zenei CD-t importált Csehországból és terjesztett az Egyesült Királyságban.