Mit jelent a hamisítás? Középiskolásoknak Gyakran ismételt kérdések Üzenetküldés Ugrópontok

Kapcsolatok

Szerzői jogsértés vétségében bűnös a Burger King éttermeket üzemeltető cég egyik igazgatója

Szerzői jogsértés vétségében bűnös a Burger King éttermeket üzemeltető cég egyik igazgatója

Éveken át használta jogtalanul a GP-Soft étterem-menedzsment szoftverét a Burger King hálózatot üzemeltető cég. A bíróság jogerősen bűnösnek találta a jogsértő vállalat egyik igazgatóját.
 
Több magyar hírportál is beszámolt róla, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság december elején hozott ítéletében megállapította, hogy az étteremhálózatot működtető Fusion Zrt. éveken keresztül jogtalanul használta a GP-Soft étterem-menedzsment szoftverét, hiszen nem fizette meg annak licencdíját. A bíróság az étteremhálózat egyik igazgatóját bűnösnek találta szerzői jogok megsértése vétségének elkövetésében, a büntetés végrehajtását azonban 3 évre felfüggesztette.
 
Az ügy előzménye, hogy a szoftver kifejlesztője, a GP-Soft többszöri megkeresés és felszólítás után feljelentést tett - ennek nyomán indult büntetőeljárás. A bíróság döntése értelmében a GP-Soft az elmaradt hasznának behajtása érdekében polgári peres úton folytathatja az ügyet a jogsértő cég ellen.
 
A GP-Soft ügyvezetője az ítélet kihirdetése után elmondta: „A törvények védelmet biztosítanak a szoftvergyártók számára, és ez magában foglalhatja a jogsértők büntetőjogi felelősségre vonásának lehetőségét is. A bíróság sem tett mást, mint a tények mentén járt el, és hozta meg az ítéletet. Ez azt jelenti, hogy egyetlen cég sem lophatja el büntetlenül más szellemi termékét, hiszen ez büntetőjogi felelősségre vonással is járhat”.