A bitorlóval szemben a jogosult polgári bíróság előtt pert indíthat, és követelheti
- a bitorlás megtörténtének bírósági megállapítását;
- a bitorlás vagy az azzal közvetlenül fenyegető cselekmények abbahagyását és a bitorló eltiltását a további jogsértéstől;
- hogy a bitorló szolgáltasson adatot a bitorlással érintett áruk, szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében résztvevőkről, valamint az ilyen áruk terjesztésére kialakított üzleti kapcsolatokról;
- követelheti, hogy a bitorló nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, szükség esetén megfelelő nyilvánosság biztosítása mellett;
- követelheti a bitorlással elért gazdagodás visszatérítését;
- követelheti a bitorlásra használt eszközök és anyagok, valamint a bitorlással érintett áruk, csomagolóanyagok lefoglalását, átadását meghatározott személynek, kereskedelmi forgalomból való visszahívását, onnan való végleges kivonását, illetve megsemmisítését;
- a kártérítést.