A “Műtárgyhamisítás magyar szemmel – Ocsút a búzától” kötet online is elérhetővé vált

2021. június 9.

Az online megjelenést övező nagy várakozásnak megfelelően az alábbi linken digitálisan is elérhető és letölthető a kiadvány.

Műtárgyhamisítás magyar szemmel – Ocsút a búzától

A projekt digitális megvalósításához köszönjük az ARCANUM Adatbázis Kft. segítségét.

SAJTÓKÖZLEMÉNY 35 milliót is érhet, ha a fiatalok tudatosabban vásárolnak

2021. május 25.

Iskolák, állami vagy magán szervezetek akár 35 millió forintot is nyerhetnek az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által meghirdetett szemléletformáló pályázattal, amelynek célja, hogy a szellemi tulajdon fontossága mellett, a hamisítás által okozott károkra is felhívják a figyelmet. Az összesen 1 millió euró (több mint 350 millió forint) összértékű pályázatra állami vagy magánszervezetek jelentkezését várják június 8-ig.

A pályázat célja, hogy a kreativitást, az innovációt és a vállalkozói szemléletet kihasználva erősítse a szellemi tulajdon értékével kapcsolatos ismereteket. A pályázat legfőképpen a fiatalabb korosztály, így kiemelten a 15 és 24 év közöttiek, valamint a jelenlegi vagy jövőbeni tanárok és tudományos szakértőket célozza. Az EUIPO ezzel hosszú távon azt szeretné elérni, hogy a fiatal generációk tudatosabban vásároljanak és csökkenjen a hamisítás, valamint a „kalózkodás” népszerűsége is.

A 2021-es felhívás két altémára oszlik, amelyek célcsoportok szerint különülnek el egymástól: az első terület a közoktatásban résztvevő diákok (6-18 évesek) és tanárok szemléletformálására koncentrál, míg a második a fiatal fogyasztókat célozza meg. A pályázók között összesen 1 millió eurót osztanak szét. Az első kategóriapályázói 20-60 ezer eurós, a másodiké pedig 40-100 eurós költségkerettel számolhatnak.

„Sokan nincsenek tisztában a hamisítás okozta károkkal, pedig fontos lenne tudatosítani a vásárlókban, hogy a cégeknek és az országoknak okozott gazdasági kár mellett sajnos az emberi egészségre, valamint az élővilágra nézve is végzetesek lehetnek a nem ellenőrzött forrásból származó termékek. A változás érdekében már a legkisebbeknél érdemes elkezdeni a szemléletformálást” – emeli ki Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettese. „Ezért is bátorítok minden kreatív szervezetet, hogy munkájával segítse tudatosságnövelő tevékenységünket, és vegyen részt az EUIPO pályázatán” – tette hozzá. 

Az EUIPO egy korábbi kutatásából kiderül, hogy az uniós tagállamok évente akár 15 milliárd eurót veszíthetnek a hamisításból eredő bűncselekmények következtében, az

Műtárgyak Éjszakája 2021 Restaurátori vizsgálatok a műtárgyhamisítás elleni küzdelemben

2021. május 20.

műtárgy.com 2021. június 17. és 19. között rendezi meg a rendkívül nagy népszerűségnek örvendő programsorozatát, a háromnapos Műtárgyak Éjszakája Fesztivált, amelyen 50 fővárosi helyszínen 100-nál is több program várja az érdeklődőket. A kínálat az eddig megszokottakhoz hasonlóan nagyon színes: a kiállítások és szakmai előadások mellett többek között műterem- és műhelylátogatások, tematikus séták, workshopok, kerekasztal-beszélgetés és filmvetítés is gazdagítja a programválasztékot.  A széles kínálat garantálja, hogy mindenki talál olyan eseményt, ami a számára különösen érdekes lehet.

Nem csak festészet – A Műtárgyak Éjszakája közelebb hozza a műtárgyak lebilincselő világát a művészetek és a kultúra szerelmeseihez. Izgalmas történetek bontakoznak ki és elevenednek meg a látogatók szemei előtt. Valljuk, hogy a művészet nemcsak a múzeumok falai között rejtőzik, hanem a mindennapok során is körülvesz minket, olyan helyeken is rábukkanhatunk, ahol talán nem is várnánk. Így aztán a festményeken a szobrokon, a régészeti leleteken, a fotográfiákon, a porcelánokon és a kerámiákon túl többek között a szocializmus hazai tárgykultúráját is felidézzük, megismerkedünk a kék kelmefestés rejtelmeivel, az Unicum ipartörténeti és iparművészeti érdekességeivel, a nemzetközileg elismert kiváló hazai üvegművészek alkotásaival, a népi kézművesség titkaival, sőt még Blaha Lujza, a nemzet csalogánya kalandos életű legyezőjével is.

Izgalmas új helyszínek – Az új helyszínek között szerepel a főváros egyik leghangulatosabb pontja, Gül baba türbéje. Itt nemcsak az épületegyüttesről lesz szó, hanem a titokzatos Gül babáról is, akinek a személyéhez legendák kapcsolódnak. A BTM Aquincumi Múzeum és Régészeti Park a régészeti ásatások kulisszatitkaiba, Európa egyik legnagyobb kőtárának kincseibe, a rómaiak mindennapjaiba nyújt betekintést, a pop-up kiállításon pedig élőben is megszemlélhetők azok a műtárgyak, amelyeket a pandémia miatti zárva tartás idején az intézmény a Kisföldalatti peronjain plakátokon mutatott be. A Fővárosi Nagycirkusz elvarázsolt világa kicsiket és nagyokat egyaránt elbűvöl. A Magyar Cirkuszművészeti Múzeum gazdag tárgygyűjteménye személyes történeteket

SAJTÓKÖZLEMÉNY Igazságosabbá válik a szerzői jogi törvény

2021. május 7.

Június 1-jével új szabályok lépnek életbe a szerzői jogok terén. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítás jelentősége abban rejlik, hogy több ponton is megkönnyíti a tartalmakhoz való hozzáférést és azok felhasználását, valamint megerősíti a szerzők és jogosultak helyzetét ebben a környezetben. 

A reform első lépéseként már tavaly megvalósult a digitális távoktatás szerzői jogi feltételeinek megteremtése. A módosítás többek között átláthatóbbá teszi a szerzők és előadóművészek díjazására vonatkozó szabályozást; tisztázza az internetes platformok felelősségét a felületükre feltöltött szerzői jogi tartalmak felhasználása tekintetében; lehetővé teszi, hogy a kulturális örökségvédelmi intézmények (pl. múzeumok, könyvtárak, levéltárak) a kereskedelmi forgalomban már nem elérhető műveket könnyebben tudják használni, illetve erősíti a sajtókiadók helyzetét az online felhasználások kapcsán.

A jogszabályváltozás az uniós irányelvek átültetésével új szabad felhasználási módot vezet be a szöveg és adatbányászat tekintetében, továbbá bevezeti a paródia kivételt is (utóbbi azt jelenti, hogy egyes szerzői jogi tartalmak szabadon átdolgozhatóak, „parodizálhatóak” lesznek az eredeti mű alkotójának engedélye nélkül is). A javaslat továbbá tartalmaz a szerzők és előadóművészek helyzetének erősítése érdekében hozott rendelkezéseket is. Eszerint a szerzők és az előadóművészek számára felhasználási engedéllyel és átruházással érintett jogaik területén gondoskodni kell a méltányos díjazás folytonosságáról, és a megfelelő szerződési pozíció megteremtéséről.

„A szerzői jogi törvénynek reagálnia kell arra, hogy ma már nem feltétlenül külön fogalom a tartalom-előállító és kultúrafogyasztó, hiszen a nagyközönség maga is tartalom-előállítóvá vált. A szerzői jogi rendszer igazságosságának előmozdítása a nagy internetes platformok térnyerése miatt vált szükségessé. A szabályok révén e szolgáltatók a rajtuk keresztül elért szerzői jogi tartalmak, vagyis zenék, videók után fizetnek majd az alkotóknak. A törvény új rendelkezései alapján például egyértelművé válik, hogy a nem üzleti célú zenefelhasználások után a feltöltő személyeknek nem kell fizetniük” – emelte ki Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a változások kapcsán.

Szintén fontos változás a

Munkacsoport A Tudatosságfejlesztési munkacsoport 2021. évi kiemelt tervei (dr. Horváth Péter munkacsoport vezető)

2021. április 8.

Fotó: HENT

Félő, hogy a 2021-es év hátralévő része is a pandémiáról szól majd.

Tavaly a kényszerű helyzet sokakat az on-line tartalom fogyasztásra „kényszerített”. A megnövekedett igényeknek köszönhetően új legális szolgáltatások is elindultak (magyar on-demand filmtár, hangoskönyv szolgáltató, színházi előadásokat közvetítők, stb.)

Bízom abban, hogy a közönség ezeket a jogszerű tartalom szolgáltatásokat választja a kalózok helyett. A tudatos választás, az alkotók megbecsülése ezekben a hónapokban még fontosabb, mint valaha. A járványintézkedések az egész kulturális szcénát nehéz helyzet elé állítják, a legális on-line tartalomfogyasztásból származó bevételek ezért felértékelődtek. A HENT által működtetett hungaroteka.hu oldal épp ezt a célt szolgája, egy helyen összegyűjtve a hazai legális on-line tartalomszolgáltatások linkjeit.

Film készült az utóbbi idők egyik legnagyobb műkereskedelmi botrányából, és van benne pár baki

2021. március 23.

2011-ben valósággal sokkolta a New York-i szcénát, amikor egyik napról a másikra váratlanul bezárt a város talán legpatinásabb, több mint másfél évszázados múltra visszatekintő galériája, a Knoedler. Most egy egész estés dokumentumfilm mutatja be, mi áll a közvélemény számára teljesen váratlan lépés hátterében.

Hogy a képzőművészet sokak számára még ma is kicsit misztikus világának fejleményei egyre szélesebb rétegek érdeklődését keltik fel, sok más egyéb mellett az is mutatja, hogy mind több dokumentumfilm készül a témában és ezek forgalmazói egyre gyakrabban vélik kifizetődőnek a széles körű nemzetközi forgalmazást. Az utóbbi évtizedek eddigi legismertebb festményhamisítójának „pályáját” bemutató 2014-es német film, a Beltracchi – A hamisítás története a hazai mozikba is eljutott, és viszonylag nagy érdeklődést keltett az a The Price of Everything című, itthon Senki többet címmel forgalmazott, négy évvel későbbi amerikai dokumentumfilm is, ami azzal foglalkozott a szcéna számos közismert szereplőjét megszólaltatva, hogyan hat a társadalmi értékrendek változása a kortárs művészeti piacra és milyen törvényszerűségekre épül az árképzés, azaz hogyan lehet beárazni a beárazhatatlant. A legfrissebb mozi pedig a tavaly bemutatott, ugyancsak amerikai Made You Look: The True Story About Fake Art (magyar címén A vászon mögött), amit a Netflixen lehet megnézni. Ha a magyar címből nem is feltétlenül, de az eredetiből sejteni lehet, hogy a Beltracchi-ügyhöz hasonlóan ezúttal is egy rendkívüli méretű hamisítási botrányról van szó, ennek középpontjában azonban nem a hamisító áll – bár az ő kilétére is fény derül –, hanem egy galéria, ami a hamisítványokat forgalomba hozta. Ráadásul nem is akármilyen galéria, hanem a világ legfontosabb műkereskedelmi központjának egyik legrégebbi és legismertebb galériája, a Knoedler.

A történetnek, amiről még 2013-ban, azaz felgöngyölítésének időszakában az artportal is beszámolt,  három fő- és számtalan mellékszereplője van. Az első számú főszereplő a galéria – volt – vezetője, Ann Freedman, akit, mivel nem ítéltek el, a

A Gyógyszerészeti Intézet és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület közös tudományos-szakmai továbbképző programot szervez feburár 2-án

2021. január 20.

A gyógyszer- és betegbiztonság XXI. századi kihívása: Online gyógyszerforgalmazás és hamisított gyógyszerek kockázatainak csökkentése címen szervezett szakmai továbbképzési programot a PTE GYTK Gyógyszerészeti Intézete és a HENT február 2-ára.

Helyszín: Online; járványügyi helyzettől függően akár hibrid (párhuzamos személyes jelenléti) formában is

(a PTE GYTK előadótermében: 7624 Pécs, Rókus u 2.)

Időpont: 2021. február 2. (kedd) 14:00-17:30

A rendezvény a PTE GYTK Gyógyszerészeti Intézet és a HENT közös szervezésében, az EFOP-3.6.1-16-2016-00004 Átfogó fejlesztések a Pécsi Tudományegyetemen az intelligens szakosodás megvalósítása érdekében című pályázat támogatásával valósul meg.

Az előadásokra várjuk a GYOFTEX továbbképzési adminisztrációs felületen regisztrált gyógyszerész kollégákat, társkarok és társegyetemek munkatársait és hallgatóit, akik kutatói szeminárium formájában vesznek részt az eseményen, valamint a hatóságok és társszakmák munkatársait.

Időpont Előadó Előadás munkacíme
14:00-14:30 Dr. Botz Lajos A globalizáció hatása a gyógyszerbiztonságra
14:30-15:00 Dr. Ilku Lívia Hamisítás elleni lépések hazánkban és az Európai Unióban
15:10-15:40 Dr. Vida Róbert Betegbiztonsági kockázatértékelési metodika fejlesztése az internetes gyógyszerforgalmazás vizsgálatára
15:40-16:10 Dr. Iványi Péter Internetes gyógyszertári hálózatok feltérképezésének és értékelésének új lehetőségei
16:10-16:40 Dr. Feldmann Ádám A gépi tanulás módszerének alkalmazása a szilárd gyógyszerkészítmények felismerésében: egy új eszköz a hamis gyógyszerkészítmények elleni küzdelemben
16:40-17:10 Dr. Fittler András Az internetes gyógyszerforgalmazás és gyógyszerhamisítás aktuális kihívása: COVID-19 pandémia hatása az illegális online forgalmazási térre

Csak GYOFTEX regisztráltak részére:

17:20-17.30    Dr. Fittler András    Zárszó
(Online tesztírás a továbbképzési program résztvevői számára a MS Teams felületen)

A tudományos-szakmai továbbképző programon a részvétel ingyenes.

Maximális résztvevői létszám: 200 fő; Kreditpontok száma: 8 továbbképzési pont

Szilveszterkor is válassz józanul!

2020. december 28.

Bár idén nem lesznek nagy bulik, akkor is figyeljünk oda, mit iszunk meg, hiszen az alkoholhamisítók pandémia idején sem tétlenkednek.

Figyelj az árra!

Bármely hamis terméknek jó indikátora lehet az ára. Ha valamit gyanúsan olcsón kínálnak, nem éri meg kockáztatni, inkább ne vegyük meg!

Figyeld a csomagolást!

Az italos üvegek esetében célszerű a palackot, a címkézést, zárjegyet, zárókupakot is megvizsgálni. A palackok esetében esetleges sérüléseket érdemes keresni, míg a zárjegy nélküli italok egyértelműen kerülendők. A hamis italok címkéje esetében gyakori, hogy nyomtatása csúnya, felragasztása szabálytalan, szövegezésében elütések vagy nyelvtani hibák szerepelnek. Keresd a gyártási számot a címkén vagy az üvegen, a hamisítványokról ez sokszor lemarad. A zárókupak vizsgálata segíthet eldönteni, hogy az ital volt-e már felbontva. (Előfordul ugyanis, hogy eredeti palackokba töltenek újra illegális szeszeket.)

Figyeld a tartalmat!

Bolti vásárlás során érdemes több palackot összevetni, ha ezek nem nagyjából azonos szintig vannak megtöltve, az legyen gyanús. Valószínű ugyanis, hogy ezeket nem gépi gyártósor töltötte, az ugyanis programozásának köszönhetően mindig ugyanannyit tölt az üvegbe. Ha az italban fehér részecskéket (felhígított vodka esetében gyakori), esetleg más oda nem illő anyagot találunk, szintén ne vegyük meg. Végül, ha a vásárolt italnak szokatlan, furcsa vagy kellemetlen íze van, ne igyuk meg, inkább forduljunk a fogyasztóvédőkhöz.

Figyelj a névre!

A termék nevére is érdemes odafigyelni. Az illegális szeszfőzdék néha kitalált nevek alatt értékesítik terméküket. Vásárlás előtt böngésszünk az interneten, ha a keresés nem ad ki találatot a gyártóra, forgalmazóra, viszonteladóra, ne kockáztassunk!

Boldog, hamis termék nélküli új évet kívánunk!