Film készült az utóbbi idők egyik legnagyobb műkereskedelmi botrányából, és van benne pár baki

2021. március 23.

2011-ben valósággal sokkolta a New York-i szcénát, amikor egyik napról a másikra váratlanul bezárt a város talán legpatinásabb, több mint másfél évszázados múltra visszatekintő galériája, a Knoedler. Most egy egész estés dokumentumfilm mutatja be, mi áll a közvélemény számára teljesen váratlan lépés hátterében.

Hogy a képzőművészet sokak számára még ma is kicsit misztikus világának fejleményei egyre szélesebb rétegek érdeklődését keltik fel, sok más egyéb mellett az is mutatja, hogy mind több dokumentumfilm készül a témában és ezek forgalmazói egyre gyakrabban vélik kifizetődőnek a széles körű nemzetközi forgalmazást. Az utóbbi évtizedek eddigi legismertebb festményhamisítójának „pályáját” bemutató 2014-es német film, a Beltracchi – A hamisítás története a hazai mozikba is eljutott, és viszonylag nagy érdeklődést keltett az a The Price of Everything című, itthon Senki többet címmel forgalmazott, négy évvel későbbi amerikai dokumentumfilm is, ami azzal foglalkozott a szcéna számos közismert szereplőjét megszólaltatva, hogyan hat a társadalmi értékrendek változása a kortárs művészeti piacra és milyen törvényszerűségekre épül az árképzés, azaz hogyan lehet beárazni a beárazhatatlant. A legfrissebb mozi pedig a tavaly bemutatott, ugyancsak amerikai Made You Look: The True Story About Fake Art (magyar címén A vászon mögött), amit a Netflixen lehet megnézni. Ha a magyar címből nem is feltétlenül, de az eredetiből sejteni lehet, hogy a Beltracchi-ügyhöz hasonlóan ezúttal is egy rendkívüli méretű hamisítási botrányról van szó, ennek középpontjában azonban nem a hamisító áll – bár az ő kilétére is fény derül –, hanem egy galéria, ami a hamisítványokat forgalomba hozta. Ráadásul nem is akármilyen galéria, hanem a világ legfontosabb műkereskedelmi központjának egyik legrégebbi és legismertebb galériája, a Knoedler.

A történetnek, amiről még 2013-ban, azaz felgöngyölítésének időszakában az artportal is beszámolt,  három fő- és számtalan mellékszereplője van. Az első számú főszereplő a galéria – volt – vezetője, Ann Freedman, akit, mivel nem ítéltek el, a

HENT bemutatkozás a Dán Üzleti Klubban – IP Webinar

2021. március 10.

2021. március 8-án a Dán Nagykövetség szervezésében a HENT szakértői körképet adtak a hazai, szellemi tulajdonnal kapcsolatos tudnivalókról, a hamisítással kapcsolatos jogszabályokról és fellépési lehetőségekről, az online jogsértésekről valamint a jogérvényesítés módjairól is.

Erik Vilstrup Lorenzen dán nagykövet és Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke, a HENT elnökhelyettese köszöntője után az alábbi témákat ismertették az előadók:

  • Legal and institutional background of intellectual property and counterfeiting (Mr. László Vass, Head of Industrial Property Law Section, HIPO)
  • Counterfeits in Hungary – Trends and distribution channels (Mr. Zoltán Kövesdi, Director of Operations, Vis Probandi; Working group member, NBAC)
  • Online infringements (Mr. Péter Horváth, Director of ProArt, Head of the Public Awareness Working Group, NBAC)
  • IP enforcement in Hungary (Mr. László Bérczes, Attorney at Law, Bérczes Law Office; Head of the Legal Enforcement Working Group, NBAC)
  • Q&A

Jogérvényesítési konferencia – benyomások

2020. december 14.

Idén sok minden máshoz hasonlóan a jogérvényesítési konferencia is másképp zajlott, mint az előző években, mi is átköltöztünk az online térbe. Összegyűjtöttük munkacsoport vezetőink véleményét a rendezvényről.

Dr. Bérczes László, jogérvényesítési panel:

Az első online jogérvényesítési konferencia nélkülözte ugyan a személyes közvetlen élő kapcsolatot a résztvevők között, ugyanakkor szemben a hagyományos konferenciákkal, úgy tapasztaltuk, hogy a résztvevők nagyobb figyelmet tudtak szentelni az előadásoknak, amelyet a chat-oldalon megküldött kérdések számából láttunk. Az előadóknak pedig – a konferencia-adminisztrátor aktivitásának köszönhetően is – pedig volt idejük minden feltett kérdésre vagy szóban, vagy írásban részletesen válaszolni. Az online konferenciának ugyanakkor kétségkívüli előnye, hogy a résztvevők utazási időt és költséget takarítottak meg azzal, hogy munkahelyükről vettek részt a rendezvényen.

Dr. Horváth Péter, szerzői jogi panel:

A szellemitulajdon-jogi jogérvényesítésnek szentelt konferencia a járvány krízis közepette is meg tudta őrizni hagyományait, értékeit. A rangos előadók és a szervezők remek együttműködésének, gondosságának köszönhetően a technika ördögének sem volt esélye, így a nagyon fontos, hasznos előadások eljutottak az on-line csatlakozó közönséghez. A digitális konferencia praktikumait nem alul becsülve reméljük, hogy 2021-ben a személyes találkozás adta szinergiákról sem kell lemondanunk.

Dr. Ilku Lívia, gyógyszerhamisítás panel:

A konferencia egyik témája a covid elleni védekezést vagy a diagnózis felállítását segítő hamis orvostechnikai eszközök forgalmazása és az azzal kapcsolatos akciók voltak. Az egészségügyi termékek hamisításával kapcsolatos eljárásban részt vevő hatóságok nem csak beszámoltak eddigi közös aktivitásukról, hanem workshop jelleggel a további, még sikeresebb közös együttműködés alapjait is lefektették. Mint megállapították: ez a közös fellépés, melynek aktív résztvevője a HENT is, alapvető fontosságú a járvány elleni védekezésben azért, hogy kiszűrjék a lakosság és az egészségügyi szolgáltatók felé értékesített hamis, rossz minőségű, védekezésre alkalmatlan egészségügyi termékeket.

Reméljük jövőre a folytatás már Galyatetőn lesz, várjuk a személyes találkozást!

Idén is lesz jogérvényesítési konferencia

2020. november 24.

Bár nem a megszokott környezet, Galyatető ad otthont idén a HENT jogérvényesítési konferenciájának, idén is találkoznak a szakértők, ezúttal az online térben, hogy megvitassák 2020 tapasztalatait, problémáit.

A 2020. november 25-i konferencia napirendje a következő:

Jogérvényesítési panel

Moderátor: Dr. Bérczes László HENT munkacsoport vezető, ügyvéd; Kövesdi Zoltán HENT munkacsoport tag, márkavédelmi képviselő

9.30 – 11.45

9.15 Bejelentkezés

9.30 Pomázi Gyula elnöki köszöntője

9.45 Dr. Zámbó Péter pénzügyőr dandártábornok tájékoztatása

10.15 Dr. Bérczes László ügyvéd, HENT munkacsoport vezető: 2020. tapasztalatai

10. 45 Nagy Gábor pénzügyőr őrnagy: a NAV szabálysértési tevékenysége 2020-ban

Kérdések, a panel zárása

Szerzői jogi panel

Moderátor: Dr. Horváth Péter HENT munkacsoport vezető

12.00 – 14.00

12.00 Dr. Horváth Péter HENT munkacsoport vezető, ProArt igazgató: Szerzői jogsértések – kalózkodási trendek, a jogérvényesítés kihívásai

12.30 Dr. Lábody Péter főosztályvezető, SZTNH: A szerzői jogi szabályozás aktualitásai

12.50 Nagy Gábor pénzügyőr őrnagy, NAV: Célirányos ellenőrzésekkel kapcsolatos tapasztalatok

13.20 Dr. Kiss Virág Margit pénzügyőr őrnagy, osztályvezető, NAV: Iparjogvédelmi és szerzői jogi kérdések a büntetőeljárásokban

Kérdések, a panel zárása

Gyógyszerhamisítási panel: Egészségügyi termékek hamisítása a Covid farvizén

Moderátor: dr. Ilku Lívia

14.10 – 16.30

Bevezető: Dr. Ilku Lívia HENT munkacsoport vezető

14.10-14.30 Dr. Szerdi Kornél Főosztályvezető Orvostechnikai Főosztály, OGYÉI

14.30-14.50 Dr. Panker Ádám Erik gyógyszerhamisítási koordinációs szakreferens, OGYÉI

14.50-15.10 Dr. Fülöpné Dr. Csákó Ibolya rendőr alezredes, ORFK Bűnügyi Főigazgatóság kiemelt főreferens

15.10-15.30 Csiki Olivér Tamás pénzügyőr százados, NAV

Panelbeszélgetés, kérdések

16.10 Zárás

SAJTÓKÖZLEMÉNY Sikeres összefogás a biztonságosabb online hirdetésért

2020. szeptember 25.

2018 és 2019 között 12 százalékkal csökkent a szellemi tulajdonjogokat sértő webhelyeken regisztrált hirdetések száma – derül ki az Európai Bizottság kutatásából. Az Európai Bizottság a szakmai szereplőkkel közel 10 éve dolgozik egy biztonságosabb online hirdetési rendszer kiépítésért.

A digitális reklámozás egy rendkívül összetett folyamat, számos hirdetéselhelyezési platformot és közvetítő felületet foglal magába, amelyek a keresleti oldalt (hirdetőket és reklámügynökségeket) és a kínálati oldalt (kiadókat és médiatulajdonosokat) hivatottak kiszolgálni. Azonban ebbe az ágazatba is könnyen beférkőzhetnek a csalók, hatalmas károkat okozva ezzel a legitim márkáknak. A problémát az jelenti, ha a jogszerűen működő gyártók hirdetései illegális oldalakon vagy telefonos applikációk hirdetőfelületein jelennek meg, ugyanis ezek hitelesnek mutatják a szellemi tulajdonjogokat sértő webhelyeket és applikációkat, így a felhasználók azt gondolhatják, hogy jogszerű felületen böngésznek. Mindemellett a hibás hirdetéselhelyezések károsítják a törvényesen működő márkák és a reklámipar hírnevét és gazdasági károkat okozhatnak.

A téma fontosságára való tekintettel az Európai Bizottság és a szakmai szereplők összefogásával jött létre 2018-ban az online hirdetésről és szellemi tulajdonjogokról szóló megállapodás (Memorandum of Understanding on online advertising and intellectual property rights), melynek célja, hogy az online hirdetésben érdekelt felek, márkák és hirdetési felületek üzemeltetőinek együttműködése révén biztonságosabbá és átláthatóbbá tegyék az online hirdetést, valamint elősegítsék annak fejlődését. A memorandum változásairól az Európiai Bizottság rendszeresen ad tájékoztatást: a legfrissebb dokumentum 2020 augusztusában jelent meg, kiegészítve egy kutatással, amely az online hirdetésről és szellemi tulajdonjogokról szóló megállapodás hatásait vizsgálta. A nyolc uniós tagállam (Dánia, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Spanyolország, Svédország és az Egyesült Királyság) bevonásával készült felmérés során 530 weboldalt vizsgáltak meg, összevetve a 2018 előtti hirdetési adataikat a 2019 első félévében mért számokkal.

Az EB által rendelt kutatásból kiderült, hogy 2018 után, a megállapodás létrehozását követően, a szellemi tulajdonjogokat sértő webhelyek látogatásakor regisztrált hirdetések átlagos száma

Legyen népegészségügyi program! – A HENT titkára a patikai étrend-kiegészítő programról

2020. augusztus 28.

A Biztonságos étrend-kiegészítő program kezdetektől élvezi a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) támogató közreműködését. A program indokoltságáról, a HENT szerepéről és társadalmasításának kérdéseiről beszélgettünk a HENT titkárával, dr. Németh Mónikával.

Sajtóközlemény A fenntarthatóságról és a digitalizálásról is szól idén a Szellemi Tulajdon Világnapja

2020. április 27.

Világszerte huszadik alkalommal szervezik meg a Szellemi Tulajdon világnapját. Az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) április 26-án így hívja fel a figyelmet arra, milyen fontos a világ fejlődéséhez hozzájáruló műszaki alkotók és művészek eredményeinek védelme. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2020-as világnap alkalmából a digitalizáció fontosságára figyelmeztet. Az idei világnap egyik lényeges momentuma, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a szellemi tulajdon védelme a COVID-19 elleni védekezésben is megkerülhetetlen.

KÖNYVBEMUTATÓ A Műtárgyhamisítás magyar szemmel – Ocsút a búzától című kiadvány sajtóbemutatójáról

2020. február 26.

„A’ hamis, és csalárd, egy fának ágai ...”: szól az éppen kétszáz éve napvilágot látott Magyar példa beszédek és jeles mondások gyűjteményének máig érvényes intelme. Igazát mi sem bizonyítja jobban, mint a nemzetközi műtárgy-kereskedelemben és a hazai piacon tapasztalt hamisítási trendek mögött megbúvó haszonvágy, a kulturális javak illegális kereskedelme és a hamisítás okozta erkölcsi és anyagi károk növekvő jelentősége és súlya. Az ügyletek bizalmas jellege, a bizonyítás és a következmények orvoslásának nehézségei még a fertőzöttség valódi mértékének feltárását is meghiúsíthatják. A diagnózis azonban körvonalazható, a jelenség pedig a releváns ismeretanyag közreadása, továbbá személyes és intézményi magatartási szabályok kimunkálása és ajánlása révén visszaszorítható.

MISMED akció a hamis gyógyszerek ellen

2020. január 21.

Hat szervezett bűnözői csoport felszámolása, 112 házkutatás, 48 őrizetbe vett személy és közel 35 millió egység lefoglalt gyógyszer - ez a mérlege a tavaly októberi nemzetközi razziának. - olvasható a Rendőrség közleményében.

Legális tartalmak gyorsan és könnyen: elindult a hungaroteka

2019. december 18.

A magyar fiatalok több mint negyede nem tudja eldönteni, hogy egy online tartalom esetében valóban legális a felület vagy sem. A portál segít abban, hogy a felhasználók ezentúl könnyebben találják meg a törvényes online tartalomszolgáltatásokat, adta hírül a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).