SAJTÓKÖZLEMÉNY A fiatalok harmada vásárolt hamis terméket az elmúlt egy évben

2016. augusztus 18.

Elsősorban az eredeti terméket gyártó cégeket tartják a hamisítás legnagyobb károsultjainak a magyar fiatalok, és kevésbé törődnek a gazdasági és társadalmi hatásokkal, derült ki a HENT és a TÁRKI közös kutatásából. A felmérés szerint továbbra is az alacsonyabb ár miatt esik a választás a hamisított termékekre, a büntetések pedig kevés visszatartó erővel bírnak.

HENT-füzetek 2016. Összefoglaló a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület 2015. évi kutatásairól

2016. április 8.

A kiadványban olvashatnak a hamisítással kapcsolatos lakossági attitűdök alakulásáról 2009-2015 között, a magyar középiskolás diákok jogvédett digitális tartalmakkal kapcsolatos szokásairól és attitűdjeiről, a Magyarországon gyártott és forgalmazott bioélelmiszerek piacának felméréséről, továbbá a 23. Telekom VOLT fesztivál látogatóinak körében végzett hamis termékekkel kapcsolatos attitűdök vizsgálatáról.

A diákok négyötöde szerint törvénytelen a fájlmegosztó oldalak használata

2015. november 25.

A magyar középiskolások háromnegyede még egyszer sem fizetett internetes letöltésért, ennek ellenére nagy többségük (78%) törvénytelennek ítéli meg a fájlmegosztó oldalak használatát - derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) legfrissebb kutatásából.

2015. november 25.|Kategóriák: Kutatások, Fogyasztóknak, Hír, Dokumentumtár|Címkék: , |

Magyarországon gyártott és forgalmazott bioélelmiszerek piacának felmérése a hamisítás szempontjából

2015. november 9.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület megbízásából az Industorg Védjegyiroda Minőségügyi Kft. kutatást végzett a Homo Oecologicus Alapítvány és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetével közösen. A kutatást indokolja, hogy hazánkban nem készült átfogó, a témát feltáró, összefoglaló, értelmező, a piac szereplőit és fogyasztóit megszólaltató vizsgálat.

2015. november 9.|Kategóriák: Kutatások, Hír, Fogyasztóknak|Címkék: |

Hamisítás Magyarországon 2015, lakossági kutatás A magyarok kétharmada szigorúbban büntetné a hamisítókat

2015. október 15.

Bármilyen hamisított termék forgalmazása bűncselekménynek számít a magyar lakosság közel kétharmada szerint, és ugyanekkora része a jelenleginél szigorúbban büntetné azokat, akik hamis sportszereket, gyógyszereket, élelmiszereket és szoftvereket árulnak, állapította meg a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatása. A felmérés azt is kimutatta, hogy bár a magyarok többsége tisztában van a hamis árucikkek által okozott társadalmi és gazdasági károkkal, mégis növekedett az ilyen termékeket vásárlók aránya a teljes lakosságon belül.

A hamis termékekkel kapcsolatos attitűdök vizsgálata

2015. augusztus 12.

Az eredeti termék gyártóit tartják a hamisítás legnagyobb áldozatainak a magyar fiatalok, ugyanakkor a társadalmat, a közjót és az államot csak elenyésző részük gondolja a hamisítási piac vesztesének, derült ki a HENT és a TÁRKI közös, az egyik legnépszerűbb hazai könnyűzenei fesztiválon készített kutatásából. A felmérés szerint továbbra is az alacsonyabb ár miatt választják a fiatalok az illegális termékeket, a lehetséges büntetések pedig kevés visszatartó erővel bírnak: jobban tartanak a termék rossz minőségétől vagy azok egészségre ártalmas hatásuktól.

HENT-füzetek 3. Kereskedelmi kutatás: Bármilyen kereskedőnél előfordulhat hamis termék az országban

2014. december 18.

A termékhamisítás tapasztalatai magyarországi kereskedelmi vállalatok körében címmel megjelent a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület legújabb tanulmánya.

Hamisítás Magyarországon 2014, lakossági kutatás A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) megbízásából a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. végzett felmérést.

2014. október 28.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület az elmúlt öt évhez hasonlóan 2014-ben is ezerfős reprezentatív közvélemény-kutatás keretében vizsgálta, hogyan viszonyulnak az emberek a hamisítás jelenségéhez.

Tízből négy olvasó illegális forrásból is letölt, hogy hozzájusson a keresett e-könyvhöz

2014. május 12.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület és a fesztiválrendező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése kérdőíves felmérést készített áprilisban a 21. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a fesztivállátogatók e-könyv olvasási szokásairól.