- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

A termékhamisítás a terrorizmus finanszírozásának egyik forrása

Az indiai kereskedelmi és iparkamara, a FICCI, valamint az Ernst&Young tanulmánya megállapította, hogy terrorista hálózatok fenntartásában az eddig ismert, bizonyos államoktól érkező juttatások, adományok mellett újfajta források is szerepet kapnak, méghozzá a hamis termékek gyártásából és forgalmazásából származó pénzek.

A tanulmány szerint egyes ágazatokban kiemelkedően magas a hamisított termékek aránya: a számadatok szerint a világviszonylatban értékesített gyógyszereknek például mintegy 10%-a hamisítvány, amely szám Indiára nézve eléri a 25%-ot. A tanulmány 7 szektorra nézve vizsgálja, hogy az ún. szürke piac mekkora veszteségeket okoz a gazdaságnak, illetve az elmaradt adók folytán a kormánynak Indiában. Becsléseik szerint a gépjárművek piacán csaknem 30%, a számítástechnikai szektorban 26% az illegalitás aránya, amely által a kieső állami bevétel közel jár az évi 40 milliárd rúpiához. Ha mindehhez hozzávesszük a mobiltelefonok, szeszes italok, dohánycikkek és a gyorsan fogyó fogyasztási cikkek illegális forgalmát is, akkor az már 260 milliárd rúpiát kitevő kiesést jelent az ország költségvetésében. A Deccan Herald beszámolója szerint India egyébként nemzetközi összehasonlításban élen jár az audiovizuális tartalmak illegális felhasználása terén is, Az ebből származó veszteség tavaly meghaladta az egymilliárd dollárt, amely hozzávetőleg 16%-al több, mint négy évvel korábban volt.