- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

„Bezár” a Rolex védjegyeit megsértő internetes kereskedő

A Rolex a kaliforniai szövetségi bírósághoz fordult keresetével másfél évvel ezelőtt, azt állítva, hogy a Melrose.com és alapítója, Krishan Agarwal hamis és átalakított Rolex órákat valamint alkatrészeket (például számlap-gyűrűket, szíjakat, mutatókat) árul, írja a securingindustry.com.

A bíró az ügy áttekintése után azonnal elrendelte, hogy az oldal szüntesse be a tevékenységét és minden, védjegybitorló domain név kerüljön át a Rolexhez.

Az ügy azért bír nagy jelentőséggel, mert a Melrose.com tavaly kis híján felkerült a legnagyobb online kereskedők hatszázas listájára. 2011-ben több mint 10 millió dolláros  forgalmuk volt (kétszer annyi, mint az előző évben), 2012-ben pedig a becslések szerint 12 millió dollár . A cég állítása szerint egyébként csak használt órákat forgalmaztak. Idén bővítették a kínálatukat és Agarwel akkor kijelentette, hogy “Minden használt óra, amit a Melrose.com árul, teljesen megbízható és 200 pontos minőségi vizsgálaton kell keresztül esnie. Ha ezen megbukik, vagyis nem „tiszta”, akkor nem dobjuk piacra az adott terméket.”

A Rolexek mellett a Melrose.com árult olyan órákat is, amelyeket állításuk szerint a Breitling, a Cartier, a Tag Heuer vagy az Omega gyártott.

Idén nyáron Los Angeles repülőterén 1.2 millió dollár értékben talált az Egyesült Államok Vám- és Határőrsége (CBP) 215 darab hamis Rolex, Louis Vuitton, Cartier és Omega hamisítványt, megvalósítva ezzel a felsorolt védjegyek bitorlását is.

A Rolex évek óta harcol a hamisítók ellen. Májusban például több millió dolláros védjegy-bitorlási pert indítottak Jonathon Cook, a Forever the Sickest Kids nevű popcsapat énekese ellen, aki állítólag hamis Rolex-órákat árult a Craigslisten.