- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

Hamis Haring és Warhol művekre figyelmeztetnek a szakértők

Charles Uzzell Edwards, a londoni Pure Evil Gallery tulajdonosa azt állítja, pár héttel ezelőtt bukkant a nyolcvanas években aktív művész alkotásaira az eBay-en egy svéd kereskedő kínálatában, írja a news-artnet.com. Voltak ezek között metróba készült rajzok Haringtől és állítólagos Warhol-polaroidok is. Edwards vett néhány alkotást a “bobinga33” néven működő kereskedőtől, aki azt állítja, hogy az igazi neve Patrick Maske. Maske szerint a gyűjtemény az apjáé volt, aki állítólag a nyolcvanas-kilencvenes években tevékenykedett és Maske “egyedül működő, csendes gyűjtő”-ként írta le őt. Hozzátette azt is, hogy úgy véli, az apjának kapcsolatai vagy segítői voltak azok között, akik leszedték a képeket a New York-i metrókban a 80-as években.

Edwards a művek vizsgálata során megállapította, hogy a Haringnek tulajdonított krétarajzok valószínűleg rossz hamisítványok. Pár részlet a helyén van rajtuk, például a különböző, korabeli reklámokra való utalások, de Edwards szerint a papírt direkt öregítették és nem is a megfelelő fajtát használtak. Ezen kívül semmi nem utal arra, hogy a képek valaha is egy falon lettek volna. “Kivettük őket a kínálatunkból”, mondta Edwards, “volt néhány beszélgetésem az elmúlt 48 órában, amelyek meggyőztek a képek hamis voltáról.”

Egy másik, Maskétól vásárolt műkincs esetében még nyilvánvalóbb a hamisítás ténye, már-már humorosnak is nevezhetnénk a “gyártó” tévedéseit. A Campbell’s levesgyártó egyik szállítódobozának darabját állítólag Andy Warhol használta mintaként, de a mellékelt, eredetiséget igazoló tanúsítvány egy, a pittsburgh-i Warhol-múzeumban található példány másolata. A hamisítást leleplező szakértő szerint még árulkodóbb, hogy a papírdarabon látható 11050 irányítószám az “1962. március 11, New York” felirat alatt helyezkedik el, az Egyesült Államok Postahivatala azonban csak 1963-tól használ irányítószámokat. Egyébként sem a Campbell’s címére utal az irányítószám, mert az New Jersey-ben volt, ez pedig a New York-i Port Washingtonra mutat. A szakértő szerint valószínűleg egy internetes keresés eredménye a tévedés, mert a Google-t használva a Port Washingtonban található Campbell’s Carpet Service szőnyegtisztító-, és kereskedő cég honlapjára juthat az ember.

Más műkereskedők is beszámoltak már a hamis Haring-művek elterjedéséről: Patrick Maske néven többüket is megkereste egy személy, képeket kínálva. Richard Tokatly-t a londoni Artificial Gallery-nél egy Robert Hilmersson nevű illető kereste meg, aki állítólag szintén svéd, de Tokatly szerint ez a személy azonos Patrick Maske-val.

Négy, Haring-nek tulajdonított műalkotás (köztük egy metrótábla és három metrórajz) a Paddle8 aukcióján volt látható nemrégiben, azonban a botrány kitörése után eltávolították őket az oldalukról.  Thomas Gailbrath a Paddle8 képviseletében elmondta, hogy mindig megpróbálnak körültekintően eljárni és most is vizsgálatot is indítottak, miközben azonnal eltávolították a problémás alkotásokat.

A Haring és Warhol műveinek eredetiségét igazoló bizottságok sohasem nyilatkoztak a kérdéses alkotásokról, mivel Haring sem tartotta azokat műalkotásoknak. A bizottságok még évekkel ezelőtt felfüggesztették a működésüket, mert a véleményeik miatt komoly összegekre perelték őket. Egy Haring-gyűjtő szerint a bizottság megszűnése adott zöld utat a hamisítóknak.

A mai napig nem tudni, hogy van-e kapcsolat a Paddle8-nél és a Pure Evil-nél felbukkant művek, valamint Maske és Hilmersson között. Hilmersson az Artnet News megkeresésére reagálva azt írta, hogy nem hamisító és “nem érti, miért keresik őt ilyen kérdésekkel”.

Maske pedig azt állítja, nem akart hamisítványokat eladni senkinek, legfeljebb azért történhetett ilyesmi, mert ő maga sem szakértője a témának.  “Bármikor is árulok valamit az eBay-en, világosan feltüntetem, hogy nincsen a vásárlást igazoló papírom, sem más dokumentumom a művekkel kapcsolatban. Ezért is indulnak a licitek 1 dollárról.”

Edwards viszont nem hisz Maske történetének, szerinte csalóval állnak szemben, aki tudta, mit csinál. Maske ugyan felajánlotta, hogy visszafizeti az eladásból származó pénzt a Pure Evilnek, de Edwards szeretné, ha Maske minden eladásból származó pénzt visszaszolgáltatna, különben a Scotland Yardhoz fordul.

Maske eBay-lapján 50-nél is több alkotás van még mindig fenn, többüket “RITKASÁG” megjelöléssel látta el a kereskedő.