- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

A műtárgyak több mint fele hamis

Walther szerint a szervezet által a gyűjtők és kereskedők számára vizsgált művek mintegy 70-90 százaléka esetében a művész tévesen van feltüntetve. Az intézet akár 15 ezer eurót is elkér egy vizsgálatért, mely során számos technikát használnak. Ezek közé tartozik a röntgensugaras, az infravörös és a radiokarbonos kormeghatározási vizsgálat is. Gyakran könnyen észreveszik a hamisítványokat, sok esetben ugyanis más műveket festenek át, mivel megfelelő korú vászonra van szükség.  Előfordul az is, hogy  a művész által sosem használt, esetleg időben nem stimmelő festékekkel hamisítanak. A többi esetben kiterjedtebb és drágább teszteket kell végezniük, írja a news.artnet.com.

A genfi szabadkikötőben található intézet nem szűkölködik vizsgálatra váró művekben. Az egyre inkább versenyképes és dráguló piacon a gyűjtők egyre inkább hajlanak arra, hogy kielégítő bizonyítékokkal rendelkezzenek a vásárlás előtt. „A tudományos elemzések értéket adnak a műkincseknek,” mondta Walther az AFP-nek.

„Lakásvásárlás előtt is mindig kapunk értékbecslést,” tette hozzá. „Azonban a művészeti világban, egészen a közelmúltig, akár 10 millió eurót is elkölthettünk megfelelő dokumentációt nélkülöző művekre.”