- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

Hamis márkajelzésű ruhát, romlott élelmiszert és veszélyes műszaki cikkeket találtak egy kőbányai telepen

A közlemény szerint a NAV járőrei 100 millió forintot meghaladó értékű, főleg népszerű világmárkák hamis márkajelzésű utánzataira bukkantak. Az iparjogvédelmi jogok megsértése miatt az árut lefoglalták, az ügyben büntetőeljárás indul.

Az adóellenőrök az ötnapos ellenőrzés-sorozat alatt elsősorban az igazolatlan eredetű áruk felkutatására és a feketefoglalkoztatásra koncentráltak. A kereskedők döntő többsége a helyszínen nem tudta igazolni a legális beszerzést, így ők további vizsgálatra számíthatnak. A revizorok az ellenőrzések mintegy kétharmadában állapították meg, hogy a telepen dolgozókat bejelentés nélkül foglalkoztatják vagy maga a munkáltató is adószám nélkül végzi a tevékenységét. Az ellenőrzéseken több, adótartozást felhalmozó kereskedő is fennakadt, a végrehajtók 7,5 millió forint értékben készpénzt, árut és gépjárműveket foglaltak le.

A kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségének munkatársai több mint húszféle, súlyos veszélyt jelentő terméket – hosszabbítókat, rádiókat, akkumulátoros zseblámpákat, hajvágó készletet – találtak, amelyek lefoglalásával hozzávetőlegesen 600 vásárlót óvtak meg az esetleges fizikai sérülésektől és vagyoni károktól – hangsúlyozták.

 

Az akcióban a rendőrség is részt vett, amely a NAV bevetési járőreivel közösen folyamatosan ellenőrizte a ki- és belépő forgalmat, valamint a szállítmányok papírjait. Öt nap alatt csaknem ezer embert igazoltattak és hétszáz gépjárművet vizsgáltak át.

A közleményben az áll: a távol-keleti eredetű könnyűipari áruk magyarországi központi elosztójának számító Ganz-telepen folyamatosak a hatósági ellenőrzések. A legutóbbi átfogó ellenőrzés-sorozatot a korábban feltárt jogsértések súlya és mennyisége, valamint a karácsonyra szánt áruk kiskereskedelmi terítésének megkezdése indokolta. A tapasztalatok tükrében, valamint a karácsonyi áruterítésre tekintettel a területen további, a vásárlókkal szembeni visszaélések kiszűrését is szolgáló ellenőrzések várhatók – fűzték hozzá.