- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

Eseménydús évet tudhat maga mögött a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület

Fő cél a HENT megismertetése volt az eddiginél még szélesebb körben – korosztálytól, szakmai területtől függetlenül. Ennek keretében a két legszínesebb és legeseménydúsabb hetet a fesztiválidőszak hozta el a HENT számára. Több éves kihagyás után ismét felverték a nagy sikernek örvendő Nokamu! sátrat a Művészetek Völgyében, valamint a Sziget Fesztiválon is. A sátorban izgalmas előadások, szórakoztató játékok és különböző díszletelemek segítségével vezették be az érdeklődőket a hamis tárgyak cseppet sem veszélytelen világába. Az OHIM támogatással létrejött Sziget Fesztivál Nokamu! HENT sátorban nemzetközi közönség előtt mérettettek meg a HENT, a Szerzői Jogi, a Védjegy- és Mintaoltalmi Főosztály és a Hipavilon szakértői. Az esemény nemzetközi visszhangja után a HENT részletesen beszámolt az OHIM plenáris ülésén a szigeti tapasztalatokról.

Újdonság volt a XXI. Budapest Nemzetközi Könyvfesztivál meghívása, ahol a SZTNH Szerzői Jogi Főosztálya a HENT-tel közösen szerepelt április 24-én egy külön szekció keretében. A rendezvényen a szerzői jog és könyvkiadás aktuális kérdéseit elemezték az SZTNH és a HENT munkatársai a téma szakértőinek bevonásával.

A HENT rendszeres vendéggé vált 2014-ben a HUNGEXPO rendezvényein, ahol partnereivel változatos eszközökkel mutatta be a hamisítás veszélyeit (Construma, Ipar Napjai, Mobilitás 2014).

„Számos projekten dolgoztunk, melyek közül érdemes megemlíteni a szellemi tulajdonjogok vámhatósági érvényesítésétől tartott szemináriumot, ahol a NAV mellett a jogosult oldal is képviseltette magát. Bemutatkoztunk a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége rendezvényén, az SZTNH vendégeként moldáv, koszovói és kínai delegációt fogadtunk, valamint közös konferenciát szerveztünk a JAF-fal a szellemi tulajdon világnapja alkalmából. A közös rendezvények még szorosabbra fűzték támogatóinkkal a kapcsolatot, ami már a jövő évi programjaink, rendezvényeink tervezésében is meglátszik.”

Több év után ismét megjelentünk a KRIMINÁLEXPO-n, ahol a jubileumi XX. rendezvényen a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával közösen szervezett programsorozat keretében nemcsak a hamisítás, hanem a szellemi tulajdont érintő fontos kérdések álltak a középpontban.

Természetesen a jogalkotás terén is történtek előrelépések, két jogszabály került terítékre, az egyik az étrend-kiegészítőkről szóló rendelet, melynek kidolgozása még folyamatban van, a műtárgyhamisítás elleni fellépés hatékonyabbá tételére kezdeményezett jogszabálytervezet pedig már szakértői egyeztetés alatt áll.

„Reményeink szerint hagyományt teremtünk az első HENT-díj átadásával a Hamisítás elleni világnap alkalmából, melyre június 19-én került sor a HENT tagok jelenlétében, ünnepélyes keretek között.”

Jó lehetőséget kínált a nyilvánosság eléréséhez a Közmédia Napja szeptember 6-án, amelyen a HENT egy interjú során és hamis tárgyakból álló kiállítással a hamisítás veszélyeinek bemutatása keretében mutatkozhatott be.

A HENT az éves hagyományoknak megfelelően ősszel megjelentette fogyasztói kutatását, valamint elkészült kereskedelmi kutatása is.

Természetesen a HENT éves tevékenységéről az év végén a hagyományoknak megfelelően részletes beszámoló készül, erről és a HENT programjairól, tevékenységéről, friss hírekről a honlapunkon találhatóak további információk.