- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

XX. KRIMINÁLEXPO – a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület visszatért

Az eseményre több éves szünet után kapott meghívást a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával közösen összeállított program nemcsak a hamisítás, hanem a szellemi tulajdonnal kapcsolatos aktuális kérdéseket is boncolgatta. Dr. Bendzsel Miklós, aki a Kriminálexpo védnöki tisztét is betöltötte, a Kriminálexpót megnyitó plenáris ülésen “A hamisítás ellen – eredmények és kihívások nemzeti tükörben” című köszöntőjében kiemelte, milyen fontos szerepet töltenek be a szellemitulajdon-intenzív iparágak a gazdasági életben. Beszélt a Jedlik-terv jelentőségéről és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület feladatairól, szerepéről a terv végrehajtásában, kitért továbbá a Testület eredményeire és terveire is.

A rendezvény második napján került sor a “JogérvényesÜLÉS a szellemi tulajdon védelmében” című közös szekcióülésre, ahol a HENT tagjai mellett a NAV és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szakemberei tartottak sokoldalú, színes és a hamisítás témáját több szemszögből vizsgáló előadásokat. A közönség nemcsak érdeklődésével, hanem kérdéseivel is díjazta az előadók felkészült és alapos munkáját, akik a szellemi tulajdon és védelmének fontossága mellett a védelem eszközeire, lehetőségeire is kitértek.

Újdonsággal jelentkezett a Magyar Műkereskedők és Galériák Országos Szövetsége és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület: a Kriminálexpón mutatták be a kétséges eredetiségű kulturális javak adatbázisát, mint a műtárgyhamisítás elleni fellépés új eszközét.

Az elhangzott előadások az alábbi linken elérhetők!

Dr. Bendzsel Miklós (az SZTNH elnöke): A hamisítás ellen – eredmények és kihívások nemzeti tükörben [5]

Dr. Szokolovszki Anikó (NAV KH Rendészeti Főosztály, pénzügyőr főhadnagy): A NAV rendészeti szakterületének szerepvállalása a hamisítás elleni küzdelemben [6]

Dr. Horváth Péter (a ProArt igazgatója): Hamisítás – ellen – a hétköznapokban (ki mit tehet, tegyen a biztonságosabb mindennapokért) [7]

Az SZTNH Nemzeti Védjegy Osztály előadása: A “VÉD” jegy, mint a szellemi tulajdonvédelem fontos eszköze [8]