„A természetes bor kizárólag a szőlő levének erjesztése által készül. Hamisított bor azonban az, mely lényegileg a szőlő levéből vagy természetes borból készül ugyan, de olyan alkotórészeket is tartalmaz, melyek a természetes borokban nem találhatók; ilyen hamisított borok a bodzalével, mályvavirággal, fuxinnal stb. megfestett borok, továbbá a szőlőcukorral, glicerinnel, saccharinnal stb. édesített borok s így készített aszúk, pld. tokaji, ruszti stb.
Nemrég az egyik legnagyobb észak-itáliai borgazdaság és kereskedőcég exportborait zárolta az vámhatóság, egyelőre csak az „eredetmegjelölés nem léte” miatt. Jókora botrány van kibontakozóban a pancsoló taljánoknál, azonban a dolog – mint eddig sok esetben – hamar el is csendesülhet.
Az üggyel mindenképp összefüggésbe hozható az idehaza megszületett agrárminiszteri döntés, amely szerint összesen ötvenezer hektoliter (ötmillió liter) olasz importbort zároltak a NAV munkatársai, azóta már el is tűntek a boltok polcairól a gyanú szerint cukrozott, hamisított italok. A 2010-es évek átlagában a tízszerese, négy-hat millió liter talján vino érkezett hazánkba; a fáma – és komolyan vehető magyar borászok – szerint fele-fele arányban számlával és számla nélkül.
A mindenkori hamisítás direkt célja a gyors meggazdagodás – vesd össze: rablókapitalizmus –, másodlagos célja a gyakorlati szőlészeti-borászati tevékenység nehézségeinek – például az időjárás – korrigálása. A rossz bor – lőre, csiger, dohos, avas, homályos, zavaros, üledékes, zákányos, törött, fülledt, búsult, punnyadt, petyhüdt, fosató bor és a többi – inkább csak a tudásbeli és emberi fogyatékosság következménye, az előbbi azonban a legnagyobb gazemberségek egyike. Aki tudván-tudva megkárosítja, netán megbetegíti a pénzért rásózott italának fogyasztóját, bármi más gaztettre képes.
„A legjobb bornak is van söprője”– olvasható Margalits Ede Magyar szólástárában; a mondás Dugonics Andrástól (1740–1818) származik. Korunk emberének gyöngéje a lustaság (a hét főbűn egyike: a jóra való restség), társadalmáé a közönyösség, államáé a bürokrácia. Változnak az idők és az adalékanyagok: az alföldi tyúkgané és a hírhedt „bortabletta” helyett a bodzabogyó leve már jól jövedelmező, a nyugati vörösborhatalmaknak exportálható festőszer, a fehérborok aranysárga színét a napszítta zsúpszalma kiáztatott leve is „megadja”.
Az előző századvég Európáját végigpusztító amerikai filoxérajárvány elmúltával, majd a szőlészet-borászat fejlődésével csökkent a csalás iránti vágy; a borkultúra, a palackozott és zárjeggyel garantált eredetű borok elterjedése sokat javított a helyzeten, egyaránt erősíti a fogyasztók és tisztes kereskedők bizalmát. Időről időre, hullámszerűen felbukkan még a borpancsolás mint a pénzéhség szomjoltó társa. Hivatalos, úgynevezett „borkommandót” állított hadrendbe a kormány 1997-ben a csalás és korrupció ellen, a vámhatóságok és megyei főkapitányságok munkatársainak együttműködésével. Az akció elsősorban a jövedéki és adózási területre koncentrált, de lefékezte a borhamísítás-ipar tempóját is. A „bormaffia” visszavonult, de meg nem szűnt. Közel két évtized elmúltával – a Vinopedia.hu honlapján olvashatóan – „hazánkban a hamisított borok mennyisége eléri a tiszta borok mennyiségének 20 százalékát, ami több százezer hektoliternek felel meg”. Hogy ez sok vagy kevés, nehéz megítélni. Szépen sokasodnak az igényes, kiművelt borkedvelők, tehetős fogyasztók és vásárlók. De sok a szegény ember is.