- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

Art Market Budapest: gyúlékony témák

Az Art Market Budapest [1] október 8-án startol és 11-ig tart, a Millenáris Parkban. Az Inside Art című szakmai sorozat gerincét a kétnyelvű, nemzetközi részvétellel zajló kerekasztal-beszélgetések jelentik, melyek többsége kapcsolódik az idei vásár regionális súlypontjaihoz.

Az egyik ilyen súlypont a nyugat-balkáni régió, melynek szinte minden országa galériákkal is képviselteti magát a vásáron.

Kelet-Európát gyűjteni

A régió szélesebb művészeti környezetben betöltött helyét és aktuális kortárs tendenciáit vizsgáló kerekasztal-beszélgetésre olyan városokból – Belgrádból, Splitből, Zágrábból, Podgoricából és Tiranából – érkeznek a művész, galerista és intézményvezető résztvevők, melyeknek kortárs szcénájáról eddig vajmi keveset tudtunk.

S ha valaki a látottak-hallottak alapján kedvet kapna a régió művészeinek gyűjtéséhez, annak érdemes rögtön belehallgatnia egy másik kerekasztalba is, ami a Kelet-Európát gyűjteni címet viseli.

A hazai kortárs gyűjtőknek máig is csak kisebb része ad nemzetközi dimenziót kollekciójának, s egyelőre kevesen gondolják úgy, hogy a magyar kortárs művészek munkáit elsősorban regionális kontextusban érdemes bemutatniuk.  De azért vannak ilyenek – köztük Somlói Zsolt és a román Razvan Banescu, akik nemcsak saját gyűjtési tevékenységükben érvényesítik ezt a gyakorlatot, hanem a londoni Tate orosz és kelet-európai akvizíciós bizottságának tagjaiként azt is elősegítik, hogy a kelet-európai vonal egy vezető nyugat-európai gyűjteményben is a korábbinál nagyobb hangsúllyal jelenjen meg. Megszólalnak a fórumon olyan nyugati galériák és gyűjtemények vezetői is, akik rajta tartják szemüket térségünk művészetén és vannak javaslataik arra vonatkozóan is, hogyan válhat erősebbé a régió képviselete a rangos nyugati gyűjteményekben.

A berlini modell

Berlin jóval ismertebb terep a hazai művészek és műgyűjtők számára, mint a Nyugat-Balkán, de azért jócskán tud újdonságokkal szolgálni. A német főváros galériái idén Art from Berlin címmel egy önálló, több száz négyzetméteres blokkban vonulnak fel és ehhez kapcsolódik „A berlini modell: A város, mint brand a nemzetközi művészeti életben” című kerekasztal, többek között a berlini galerista szövetség igazgatója, és a várost külső – magyar, olasz, horvát – szemmel néző szakemberek részvételével.

Hamisítás

A vásár német vendégei kulcsszerephez jutnak egy másik programban is, mely az utóbbi évek legnagyobb műtárgyhamisítási botránya, a németországi „Beltracchi-ügy” tanulságait dolgozza fel a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szakmai partnerségével megvalósuló rendezvényen.

Itt előbb két előadás hangzik majd el, az egyik egy olyan német rendőrtiszttől, akinek közvetlen rálátása volt a Beltracchi-ügyre, míg a másikban dr. Kármán Gabriella, a HENT Műtárgyhamisítás Elleni Munkacsoportjának vezetője ad összefoglaló áttekintést az igazságszolgáltatás látókörébe került hazai hamisítási ügyekről. A prezentációkat követő kerekasztalon az előadók mellett Kieselbach Tamás galériatulajdonos, Werner Tammen berlini galerista, az ottani galériaszövetség elnöke és Vukán Béla, a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztályának vezetője is közreműködik.

Pop az Art Marketen

Néhány napja az artPortal is beszámolt a pop arttal foglalkozó, jelenleg látható nagy nemzetközi kiállításokról, melyek hullámai most elérik az Art Marketet is. A The world goes Pop/2015 a pop art éve című kerekasztal minden szereplője, köztük a magyar színek képviseletében Tímár Katalin és Fehér Dávid is érintett – vagy kurátorként, vagy tanulmányok szerzőjeként vagy kiállító művészként – a most futó tárlatok valamelyikében. Itt lesz még Dušan Otašević belgrádi képzőművész, a londoni és a budapesti kiállítás résztvevője és Sarah Wilson, a Courtauld Institute of Art professzora, a Tate-kiállítás katalógusának egyik szerzője is.

A fotó a globális művészetben

Last but not least: az Art Market tavaly kezdődött és idén folytatódó nyitása a fotóművészet felé szintén tükröződik a szakmai programban: egy kerekasztal azt a kérdést teszi fel, milyen eszközökkel és technikákkal biztosítható, hogy a fotóművészet integráns szerephez jusson a globális művészeti életben. A kérdésre választ adók között hazai és külföldi fotóművészek mellett ott lesz Thomas Licek, az Európai Fotóhónapok Szövetségének vezetője és Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója is.

Az Inside Art teljes programja innen [2] tölthető le.