- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - https://www.hamisitasellen.hu -

Interjú Kövesdi Zoltánnal, az idei HENT díjassal

 

Évek óta aktív támogatója a HENT tevékenységének. Mikor kapcsolódott be a Testület munkájába?

A HENT munkacsoportjainak ülésein már a NAV repülőtéri felderítési osztályának vezetőjeként is volt alkalmam részt venni, de a repülőtéri irányítás szervezeti felépítése nem tett lehetővé mélyebb együttműködést. Később, a NAV központi irányítás Rendészeti Főosztályán, a szellemitulajdon-védelmi szakterülethez kapcsolódó nemzetközi hatósági akciók hazai koordinátoraként rendszeresen részt vettem a munkacsoportok ülésein. Ekkor vált világossá előttem az, hogy a hatósági oldal egyedül nem győzhet a hamisítókkal szemben. Ha a fogyasztói igény nem csökken, a hamisítványok elöntik a boltokat, piacokat, nem is beszélve az internetes kereskedelemről.

Ezért is kezdtem el a civil szférába lépve, szellemitulajdon-védelmi ügynökként végzett munkámon túl a társadalmi tudatosság növelésére összpontosítani, azóta is igyekszem minél szélesebb körben rávenni az embereket arra, hogy legalább tudatosan ne vásároljanak hamis és/vagy jogsértő termékeket. Ebben a HENT remek partner, örömmel csatlakoztam elhivatott csapatához, ahol számtalan, a hamisítás veszélyeire figyelmeztető kampányban vettünk részt közösen.

 

Hogyan látja a hamisítás elleni fellépés helyzetét, hol lehetne még hatékonyabbá tenni?

Mindenhol. A hatósági oldalon a jogérvényesítés szereplői rendkívül leterheltek, számtalan egyéb feladatuk mellett végzik a szellemitulajdon-védelmi tevékenységüket, emiatt az sokszor háttérbe szorul. A megoldást talán egy erre szakosított, országos hatáskörű, kellő létszámú hatósági szervezeti egység jelentené, amely szabálysértési és büntető ügyekben egyaránt felléphetne a jogsértések ellen. A kellő szakértelemmel elvégzett nyomozást, az ügyek előkészítését és a hatékony jogérvényesítést egy erre szakosított ügyészi, bírói kör tudná hatékonyan támogatni.

A jogtulajdonosi oldalon is rengeteget lehet még fejlődni. Sok cég még mindig ott tart, hogy nem mer szembenézni a problémával, inkább azt is letagadja, hogy hamis termékek vannak a piacon. Mások úgy gondolják, hogy egy hatósági intézkedés iránti kérelem kitöltése után nyugodtan hátradőlhetnek, semmi más teendőjük nincs. Sokak tesznek valamit, de nem elég hatékonyan és sokan vannak olyanok is, akiknek ötletük sincs, mit kellene tenni, hogyan kellene a hamisítás elleni fellépni.

Emellett ott van a társadalmi tudatosság, a tudatos fogyasztói viselkedés kérdése. Az a tapasztalatom, hogy a vásárlók terméktípusokhoz kötik a hamis-toleranciájukat. A mai átlag magyarországi vásárló nem vesz szándékosan hamis gyógyszert vagy élelmiszert, de gond nélkül meg- és felvesz egy hamis sportcipőt, holott az is rendkívül veszélyes lehet az egészségére. És itt még csak a hamis termékeket tudatosan vásárlókról beszélünk. Ugyanakkor elmúltak már azok az idők, amikor ránézésre meg lehetett különböztetni az eredeti terméket a hamistól, rengeteg fogyasztónak nincs is tudomása arról, hogy hamis ruhát hord, amit utána hamis mosószerrel mos ki a hamisított csapágyakkal megjavított mosógépével.

 

Külföldön is hasonló tendencia érzékelhető?

A hamis termékek mindenhol jelen vannak, ezért minden állam hasonló gondokkal küzd. A hamisítás közvetlen okaként vállalatok, ezzel munkahelyek szűnnek meg, az innováció háttérbe szorul, a fogyasztók egészségi állapota romlik, a feketegazdaság és a szervezett bűnözés erősödik.

 

Beszéljünk a jövőről. Tudjuk, hogy aktívan részt vesz a fiatalok tudatosság növelésében, előadója az osztályfőnöki óráknak, rendszeres résztvevője a fesztiváloknak. A HENT honlapján elérhető oktatási projekt készítője és az IP szabaduló szoba is az Ön nevéhez fűződik. Hogy látja, miben lehetne még erőteljesebb lépéseket tenni a fiatalok tudatosságnövelése érdekében? Miben inspirálja Önt személy szerint a “HENT Díj”, változott-e valami, nőtt-e az elvárás, esetleg Önmagával szemben, a díj átvétele óta?

A fogyasztók tudatos, körültekintő vásárlása kiemelt eleme a hamisítás elleni harcnak. Vásárlási szokásaik okán a fiatalok a leginkább veszélyeztetett korcsoport, ugyanakkor őket a legnehezebb megszólítani. Fontos szerepe van ebben a HENT kampányainak, amelyek keretében tanítási időszakban rendhagyó osztályfőnöki órákkal, a nyári időszakban pedig aktív fesztiváljelenléttel igyekszünk eljuttatni az üzenetet. Jó érzés látni, hogy ezek a bulizni indult fiatalok leragadnak a HENT sátorban, a hőség ellenére képesek ott hosszú félórákat eltölteni és látszik rajtuk, hogy elértük a célt, ők már sokkal figyelmesebben vásárolnak majd, nehezebben fognak bedőlni a hamisítványoknak. Sokszor kapunk el olyan mondatokat is, amik arra utalnak, hogy visszatérő „vendéggel” beszélgetünk, de az is nagy elismerés, amikor az derül ki, hogy egy korábban nálunk járt fesztiválozó javasolta a barátainak, hogy nézzenek be hozzánk, mert érdemes.

Ehhez egy rendkívül elhivatott csapatra van szükség, akik képesek a téma iránti lelkesedésüket átragasztani az érdeklődőkre, olyanokra, akiknek emellett a szakmai tudása hitelessé teszi a mondanivalót. Büszke vagyok rá, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak.

A szabadulószoba elkészítését is nagyon élveztem. Kemény kihívás volt a szellemitulajdon-védelemre felépíteni egy játékot, ami ezt a kevésbé ismert témát érdekesen, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt élvezhető módon mutatja be. Játékos formában ugyan, de a való életből vett tapasztalatokra épül a kaland, a történet szálait kibogozva magunk is nyomozóvá válunk egy kis időre, és ha ügyesek vagyunk, a végén még egy hamisítót is leleplezhetünk.

Munkám során sokszor találkozom olyan vállalkozásokkal is, amelyek szembesültek azzal, hogy az épp, hogy befutott termékeik mellett a polcokon gyakorlatilag azonnal felbukkannak azok hamisítványai is. Ilyenkor gyakran nem tudják, kihez is forduljanak, legyen szó hatósági akcióról vagy akár szakértői segítségről. Erre a területre is érvényes az, hogy jobb felkészülni a bajra, mint utólag kapkodni. Néhány egyszerű óvintézkedéssel még a gyártás megkezdése előtt el tudjuk érni azt, hogy később sokkal magabiztosabban legyünk képesek fellépni a hamisítványok elterjedése ellen. Éppen ezért a jövő egyik célja lehet az, hogy az induló, de akár a már befutott és éppen új terméket piacra dobó vállalkozások számára is további segítséget nyújtsunk a hamisítás elleni fellépésben.

A tudatosságnövelő tevékenységet a munkám mellett, egyfajta kedvtelésként végzem, mert hiszek abban, hogy szükséges és hiánypótló. Azzal foglalkozom, hogy megtaláljam a hamis termékeket, felderítsem a hamisítás körülményeit és támogassam a hatósági jogérvényesítést. A hobbim pedig az, hogy megpróbálom meggyőzni a vásárlókat arról, hogy ne vegyenek hamis termékeket, mert az veszélyes lehet rájuk és környezetükre. Ahogy a munkámat sem tudom félgőzzel elvégezni, úgy ezt az önként vállalt küldetést sem tudom félvállról venni. Ezért is örültem ennek a díjnak, mert az elismerés annak a tevékenységnek szólt, amiben hiszek.