Magyarországon is komoly sikerrel zárultak a hamis és ellenőrizetlen forrásból származó élelmiszeripari cikkek, növényvédőszerek és doppingszerek forgalmazása ellen az elmúlt hónapokban indított legnagyobb nemzetközi szintű razziák.

A 2018 decembere és 2019 áprilisa között lezajlott VIII. OPSON akció során 78 ország különböző bűnüldöző szerve és élelmiszerszabályozó hatósága, valamint piaci szereplője vett részt. A 18,7 millió darab árucikk lefoglalása mellett 672 embert vettek őrizetbe a hatóságok.  A több mint 67 ezer rajtaütés során több mint 100 millió euró (közel 32,4 milliárd forint) értékben foglaltak le 16 ezer tonna ismeretlen eredetű, így az egészségre potenciálisan veszélyes élelmiszert és 33 millió liternyi alkohol tartalmú árucikket. A boltokban, piacokon, reptereken, kikötőkben és különböző ipari létesítményekben többek között átcímkézett lejárati idejű sajtokat és baromfiárukat, italárukban gyógyszerhatóanyagokat és egészségre ártalmas körülmények között tárolt hústermékeket találtak a hatóságok.

Az Europol és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által közösen létrehozott koordinációs központ 2011 óta minden évben az Interpollal közösen vesz részt ebben az akcióban. Az idei művelet részeként az Europol egy mobil irodát delegált a hazánkban zajló razziák idejére, támogatva ezzel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) helyszíni munkáit. Az ellenőrzések során 407 esetben indult további eljárás, amelynek eredményeként több mint 484 millió forint értékben, 183 tonna feletti mennyiségben emberi fogyasztásra alkalmatlan élelmiszert – húst és húskészítményt, halászati terméket, édesipari-, sütőipari – és vendéglátó ipari terméket –, valamint több mint 2 millió liter italárut (nagyrészt borászati terméket) foglaltak le a szakemberek.

 „A műveletben részt vevő hatóságok legfontosabb feladata az emberi élet és egészség védelme. Tisztában kell lenni azzal, hogy a hamis, ismeretlen eredetű áruk komoly kockázatot jelentenek mind a lakosság, mind a nemzetgazdaság számára. A hamis termékek értékesítése jelentős profitot hoz a szervezett bűnözés számára, míg a legális kereskedelmi szereplők komoly bevételektől esnek el így, ezáltal veszélyeztetve további beruházásokat és meglévő munkahelyeket. Napjaink felgyorsult világában a jelenség visszaszorításának legbiztosabb módja a nemzeti és nemzetközi szintű együttműködés, és a lakosság folyamatos tájékoztatása” – részletezte Csiki Olivér pénzügyőr százados, a NAV Központi Irányítás Rendészeti Főosztályának rendészeti kiemelt szakreferense.

Új mérföldkőhöz érkezett az Europol és az Európai Csalás Elleni Hivatal közös, először 2012-ben megszervezett, idén 30 ország részvételével március elejétől április végéig lezajlott Silver Axe elnevezésű akciója is, amelynek során a hatóságok idén 550 tonna illegális és hamis növényvédőszert foglaltak le és három embert vettek őrizetbe. Szakértői becslések szerint a lefoglalt mennyiség elegendő egy 49 ezer négyzetkilométernyi – vagyis egy Észtország méretű – terület teljes bepermetezésére.

A megelőző három akcióval együtt eddig összesen 1222 tonna árucikket kapcsoltak le a bűnüldöző szervek munkatársai, így az idei razzia kimagaslóan sikeresnek tekinthető. A fontosabb kikötőkben, reptereken és határátkelőkön történt ellenőrzések során minden olyan terméket lefoglaltak, amely nem esett át az egészségre és környezetre káros termékek kiszűrését szolgáló szigorú tesztelési folyamatokon. A 120 gyanús szállítmány lefoglalására úgy kerülhetett sor, hogy az Europol szakértői összevetették és kielemezték azokat az adatokat, amelyek a résztvevő országok hatóságaitól, valamint 34 – gyártásban és kereskedelemben érdekelt – iparági szereplőtől beérkeztek.

Az akció hazai vonatkozásához kapcsolódik, hogy a NAV és a Nébih együttműködésének köszönhetően 32 esetben indult eljárás, amelyek során több mint 226 kg ismeretlen eredetű növényvédő szert vontak ki a forgalomból: 196 kg esetében ismeretlen eredetű, idegen nyelvű címkével rendelkező, illegális termékeket semmisítettek meg, 30 kg terméket pedig visszafordítottak a határon.

„Az illegális, hamis, valamint ismeretlen forrásból származó növényvédő szerek alkalmazása komoly kockázattal jár és mivel egészségügyi hatásukat nem vizsgálták, ezért potenciálisan veszélyes és toxikus szennyezéseket, ellenőrizetlen melléktermékeket tartalmazhatnak, amelyek a felhasználókra káros heveny vagy idült egészségi hatással lehetnek. A jelenséget csak súlyosbítja, hogy mérgezéseknél az ellenszer sem ismert” – hívta fel a figyelmet Dr. Helik Ferenc, a Nébih Élelmiszerlánc-biztonsági és Ellenőrzési Elnökhelyettese. Hozzátette: ezen készítmények felhasználása esetén a termés károsodhat, vagy akár meg is semmisülhet, a betakarított termény pedig ismeretlen és kivizsgálatlan szermaradékokat, bomlástermékeket tartalmazhat, amely az élelmiszerláncba bekerülve, veszélyeztetheti a fogyasztók egészségét.

A harmadik jelentős nemzetközi műveletet, a Viribus akciót 2018-ban hirdette meg az Europol, amelyhez szintén csatlakozott Magyarország. A kezdeményezésben 33 ország (köztük 23 uniós tagállam), az Interpol, továbbá a WADA (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) is részt vett, és fő célja az volt, hogy csökkentsék a bizonytalan eredetű és veszélyes doppingszerek, hamis gyógyszerek, étrendkiegészítők, és gyógyhatású anyagok mennyiségét a piacon. Az ORFK, a NAV, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), valamint a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) is szerepet vállalt. Az akció eredményeképpen 3,8 millió doppingszert foglaltak le, 17 szervezett bűnözői csoporttal szemben kezdeményeztek eljárást, kilenc illegális laboratóriumot derítettek fel és zártak be, illetve 24 tonna szteroidnak minősülő alapanyagot foglaltak le. A razziák során 234 embert vettek őrizetbe és 839 esetben nyitottak bírósági eljárást.

A január közepétől május elejéig tartó művelet eredményeként a magyar hatóságok 972 millió forint értékben több mint egymillió darab ismeretlen eredetű készítményt foglaltak le. Továbbá 21 esetben indult büntetőeljárás, és letartóztattak 24 személyt. Az akció tapasztalatai alapján egyértelműen látható, hogy az elmúlt évekhez képest ugrásszerűen megnőtt az anabolikus szteroidok száma és egyre jobban nő a növekedési hormonok mennyisége” – mondta el Dr. Fülöpné dr. Csákó Ibolya rendőr alezredes, az ORFK Bűnügyi Főigazgatóságának kiemelt főreferense.

„A súlyosan egészségkárosító hatású doppingszerek kereskedelme napjainkban egyre nyomasztóbb, miután e szerek használata nem csupán az élsportban, de már a szabadidős sportolók körében is elterjedt. Tartós használatuk súlyos egészségkárosodáshoz, vagy akár halálhoz is vezethet, a doppingszerek mégis kontroll nélkül, javarészt a keleti térségből érkeznek az Európai Unió területére” – mondta el Dr. Szabó Gergely Balázs, a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) jogi szakértője.

Az akció zárásaként a Magyar Antidopping Csoport meghívására elsőként ültek egy asztalhoz a WADA, az Europol, az EUROJUST, illetve a közép-európai térség (Ausztria, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia) nemzeti doppingellenes szervezetei (ún. NADO-i) a doppingszerek kereskedelmének közös, összehangolt felszámolása érdekében. A szakmai találkozót konferencia zárta, melyen a nemzetközi meghívottak mellett a magyar hatóságok kollégái is képviseltették magukat.

A három nemzetközi szintű akcióval kapcsolatban a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) elnökhelyettese elmondta: „A hamisított áruk piaca továbbra is rendkívül jövedelmező, ugyanis lehetőségeket kínál a bűnözőknek arra, hogy csekély kockázat mellett hatalmas nyereségre tegyenek szert.” Pomázi Gyula hangsúlyozta: a legtöbb hamisításhoz kapcsolódó bűncselekményt az egyre professzionálisabbá váló bűnszervezetek követik el. Az Europol és az EUIPO néhány héttel ezelőtt nyilvánosságra hozott felmérése szerint 2016-ban a hamisított és illegális áruk 6,8%-át  tették ki az Európai Unióba behozott termékeknek, amelyek összértéke közel 40 ezer milliárd forintnak felel meg. A gazdasági károkon túlmenően a hamis termékek a környezetre, valamint a fogyasztók egészségére és biztonságára is súlyos fenyegetést jelenthetnek, ezért egyértelmű, hogy határozott erőfeszítésekre van szükség a bűnözés e válfaja elleni küzdelemben.

HASZNOS INFORMÁCIÓK:

Az Europol sajtóközleményei az alábbi linken érhetőek el:

Opson VIII.:

europol.europa.eu/newsroom/news/over-%E2%82%AC100-million-worth-of-fake-food-and-drinks-seized-in-latest-europol-interpol-operation

Silver Axe IV.:

europol.europa.eu/newsroom/news/operation-silver-axe-strikes-for-fourth-time-seizing-over-550-tonnes-of-illegal-pesticides

Viribus:

europol.europa.eu/newsroom/news/keeping-sport-safe-and-fair-38-million-doping-substances-and-fake-medicines-seized-worldwide

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal támogatásával készült bemutató videó az alábbi linken érhető el:

https://www.youtube.com/watch?v=GIHIp-xzKK8