A Magyar Formatervezési Tanács meghirdette az általa gondozott éves nagy pályázatokat

2015. április 14.

A pályázatok célja a kiemelkedő színvonalú formatervezői teljesítmény elismerése, illetve hogy bemutassa, hogyan növelheti egy szervezet hatékonyságát, versenyképességét a designtudatos szemlélet, a design alkalmazása és szakszerű menedzselése, elismerje ennek kiváló példáit.

Játékos programok és tudnivalók a szellemitulajdon-védelemről

2014. október 30.

Annak érdekében, hogy segítse felismerni a velünk élő szellemi tulajdont és védelmének jelentőségét, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala programot indított a közoktatásban dolgozó pedagógusoknak és az ott tanuló diákoknak.

Elérhetőek a szellemitulajdon-védelmi ismereteket feldolgozó óravázlatok

2014. július 10.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala tavaly ősszel óravázlatíró-pályázatot hirdetett pedagógusoknak. A legjobb óravázlatokat természettudomány, informatika, irodalom, művészetek, történelem, erkölcstan, osztályfőnöki óra, gazdasági életre nevelés, életvitel és gyakorlat témákban most közzétettük a hivatal honlapján is!

A HENT díjazta az országos verseny kiemelkedő diákjait

2014. május 8.

A közlekedési szakképesítéseket érintő Országos Szakmai Tanulmányi Verseny egyik feladata 2014-ben a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete által összeállított szellemi tulajdonról szóló kvíz volt. A kvízt legpontosabban kitöltő diákokat és a verseny legjobban teljesítő középiskoláját a HENT is díjazta.

Interjúsorozat az óravázlatíró pályázaton díjat nyert tanárokkal (II.)

2014. február 25.

A 12-18 éves diákoknak szóló Zsiráf magazin februári számában ismét megjelent két interjú a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala óravázlatíró pályázatán díjat nyert tanárokkal, Vit Olivérrel és Filep Otíliával.

Interjúsorozat az óravázlatíró pályázaton díjat nyert tanárokkal (I.)

2014. január 31.

A 12-18 éves diákoknak szóló Zsiráf magazin januári számában két interjú jelent meg a Szellemi tulajdon Nemzeti Hivatala óravázlatíró pályázatán díjat nyert tanárokkal, Soltész Tündével és Tusorné Fekete Évával. A cikksorozat a következő hónapokban folytatódik.

Tudatosság-növelés a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában

2014. január 16.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2013-ban nagyszabású tudatosságnövelő tevékenységbe kezdett, amit 2014-ben is tovább folytat – mondta Baho-Borzók Noémi képzési tanácsadó és Németh Gábor, az Innovációs Főosztály igazgatója a Rádió Orient műsorában. A műsor vendége volt még Vit Olivér történelem tanár is, aki a hivatal óravázlatíró pályázatán nyert díjat.

Az SZTNH óravázlatíró pályázatának nyertesei átvették díjaikat

2013. december 18.

December 17-én, az év végi ünnepek előtt néhány nappal vette át a tizenegy díjazott nyereményét “A dinamótól Harry Potterig” című szellemitulajdon-védelmi óravázlatíró pályázat díjátadóval egybekötött eredményhirdetésén.