Amikor a „gengszter” kapja a HENT díját

2019. június 11.

Még mindig a patikát tartjuk a legmegbízhatóbb helynek gyógyszereink beszerzéséhez. Hazánk is kiemelt figyelmet fordít a gyógyszerhamisításra, hiszen súlyos egészségkárosodással, sőt: halállal járhat egy-egy illegális termék fogyasztása, ráadásul károkat okoz a bevételkiesés, munkahelyek megszűnése miatt a gazdaságnak, hangzott el a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) közös sajtótájékoztatóján tegnap. A rendezvény apropóját a hamisítás elleni világnap, egy frissen elkészült, a gyógyszerhamisítással kapcsolatos közös kutatás és egy kitüntetés adta.

Cipőt a cipőboltból: gyógyszert patikából

2019. június 7.

A hazai fogyasztók meghatározó többsége továbbra is patikából, egy kisebb része pedig drogériából szerzi be a szükséges gyógyszert. Az interneten rendszeresen vásárlók negyede, míg az egyáltalán nem vásárlók 60%-a tart a hamis gyógyszertől. A lakosság közel egytizede viszont nem is hallott arról, hogy léteznének egyáltalán hamis gyógyszerek, derült ki Hamisítás Elleni Nemzeti Testület és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet hamisítás elleni világnap alkalmából megrendezett közös sajtótájékoztatóján.

Cikk Étrendkiegészítőként értékesítenek hamisított gyógyszereket Ukrajnában

2019. április 25.

Ukrajnában gyakran találkozhatunk hamisított gyógyszerekkel. Gyakorlatilag lehetetlen "szemre" észrevenni a hamis terméket. Erről Viktor Csumák, az Egészségügyi Minisztérium Állami Gyógyszerészeti Központ vezetője számolt be az UNN Hírportálnak adott kommentárjában.

RIPORT Évente 300 ezer gyerek hal meg hamis gyógyszerek szedése miatt

2019. március 12.

Sürgős nemzetközi összefogást sürget az Egészségügyi Világszervezet (WHO), miután éves szinten közel 300 ezer gyermek haláláért, hamis gyógyszerek tehetők felelőssé. A legnagyobb problémát a sárgaláz, tüdőgyulladás, és a krónikus betegségekre szedett gyógyszerek jelentik.

Cikk Hamis rákgyógyszerre figyelmeztet a WHO

2019. február 20.

Az egész világra kiterjedő figyelmeztetést adott ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy hamis rákgyógyszer miatt, amit Európában és az amerikai kontinensen is terjesztenek. A tabletták csomagolása pontosan úgy néz ki, mint a leukémia több fajtájának kezelésére alkalmazott, ponatinib hatóanyagot tartalmazó Iclusig. Csakhogy az angol használati utasítással forgalomba került hamis gyógyszer kizárólag paracetamolt tartalmaz – írta a The Guardian.

Cikk Gyakorlati tudnivalók a gyógyszerek kiadása előtti egyedi azonosításról – workshop

2019. január 24.

Biztonsági elemmel egészülnek ki a hazai patikákban elérhető vényköteles gyógyszerek február 9-től, így tovább nő a gyógyszerbiztonság és csökkenhet annak a valószínűsége, hogy hamisított, illetve ellenőrizetlen forrásból származó gyógyszerek bekerüljenek a legális európai ellátási láncba.