- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - http://www.hamisitasellen.hu -

Kínai delegáció járt Magyarországon

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elsődleges felelőse a szellemi alkotásokat érintő hamisítás és szerzői jogsértésekkel kapcsolatos nyomozás lefolytatásának. A NAV munkatársai az ügyészség és a rendőrség képviselőivel közösen tartott előadást a magyar jogérvényesítési gyakorlatról a látogatás első napján a kínai vendégeknek, illetve hallgatta meg a kínai szellemi tulajdonjogi jogérvényesítésben résztvevő hatóságok képviselőiből álló delegációnak a saját jogrendszeréről és gyakorlatáról tartott beszámolóit. Emellett a NAV bűnjelraktárában is látogatást tettek a vendégek, amely remek lehetőség volt a további tapasztalatcserére.

A szakmai programnak a második napon a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala székháza adott otthont, ahol a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) munkacsoport-vezetőinek és tagjainak (Fővárosi Főügyészség, Fővárosi Törvényszék, Országos Rendőr-főkapitányság), illetve az SZTNH munkatársainak előadásait hallgathatták meg a résztvevők az iparjogvédelmi és a szerzői jogi jogsértések elleni fellépés nemzeti gyakorlatáról, tapasztalatairól.

A kínai szakemberekkel folytatott kölcsönös tapasztalatcsere és kapcsolatépítés azért is bír kiemelkedő jelentőséggel, mert a hamis termékek elsődleges forrása még mindig Kína. Ezt a megállapítást támasztja alá az Europol és a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal közös, 2015 áprilisában kiadott „Helyzetjelentés a hamisításról az Európai Unióban [1]” című tanulmánya, amely szerint az Európai Unió határain lefoglalt, feltehetően hamis termékek 73 %-a származik innen.