- Hamisítás Elleni Nemzeti Testület - http://www.hamisitasellen.hu -

Mesterségem címere: M H – Műtárgyhamisítók

Talán a legismertebb hamisító Han Van Meegeren (1889-1947), aki egészen új szintre emelte a hamisítást, ugyanis nem meglévő műveket kopírozott le, hanem a holland festő, Johannes Vermeer életművének egyáltalán nem létező korszakát alkotta meg új festményekkel. Leghíresebb hamisítványa az Emmauszi vacsora, melyet a maga tökéletességében Vermeer legjobb festményének nyilvánítottak. Meegeren profi volt minden szempontból: korabeli vásznakat használt, amikre korabeli festményekről lekapart festékkel dolgozott, az elkészült képeket pedig szó szerint megsütötte, így előidézve az idő okozta repedéseket a festmények felületén.

Meegeren vesztét az okozta, hogy egy képe a náci Hermann Göring gyűjteményébe került. A háború után a holland hatóságok az ellenséggel való együttműködéssel és a nemzeti vagyon kiárusításával vádolták meg a hamisítót, aki, hogy mentse bőrét, beismerte, az elmúlt években előkerült Vermeer-képet ő festette. Meegernek azonban senki nem hitte el a képtelennek tűnő történetet. A bírósági eljárás során végül szakértők előtt volt kénytelen készíteni egy új hamisítványt, ezzel bizonyítva, hogy valóban ő festette a Vermeer-képeket. Büntetését végül nem töltötte le, a börtönbe vonulás előtt szívrohamban elhunyt.

Az utóbbi idők legnagyobb hamisítási botránya [1] Wolfgang Beltracchi nevéhez fűződik. A német férfi a templomi restaurátor legkisebb gyerekéből a drogokat sem megvető hippi, majd vagyonos műhamisító lett. A hamisítványok készítésében felesége is részt vett, állításuk szerint 35 év alatt 300-nál is több hamis képet készítettek, ám a bírósági tárgyalások idejére csak 14 festményről derült ki pontosan, hogy csalásról van szó. Nemcsak egyszerű másolatokat készítettek, hanem egy-egy művész addig nem létező alkotását teremtették meg, átverve ezekkel a leghíresebb galériákat, aukciós házakat és a legelismertebb szakembereket is.

A páros főként Heinrich Campendonk, Max Pechstein és Max Ernst stílusában alkotott tökéletesen, így esett meg, hogy a világ legmegbecsültebb művészettörténésze, Ernst munkásságának legnagyobb szakértője, Werner Spies [2] is eredetinek ítélt hét, valójában Beltracchitól származó képet. Semmi sem állította meg a hamisító házaspárt, vagyonuk pedig egyre csak nőtt. Lebukásuk egy apró hiba eredménye: egyik festményük anyagai nem feleltek meg a hamisított kép korának, így derült ki a ’70-es évektől tartó hamisítás. Maga Wolfgang 6, felesége pedig 4 év börtönbüntetést kapott, hihetetlen történetüket a Beltracchi – a hamisítás művészete című díjnyertes film mutatja be.

Mark Landis 30 év alatt több száz hamisítvánnyal vert át neves amerikai múzeumokat. Saját kezűleg hamisított képeit ajándékozta oda intézményeknek, gondosan ügyelve a háttérsztori felépítésére is.

A hihetetlenül termékeny festményhamisító történetét dolgozza fel A szak-művész című dokumentumfilm, melyből kiderül, hogy Landis tevékenysége pszichés problémáira vezethető vissza. A műhamisítónál már fiatal korában több mentális betegséget és skizofréniát diagnosztizáltak, és Landis a mai napig orvosi kezelés alatt áll, ráadásul szabadlábon járhat a kezelésekre. Tettéért ugyanis nem ítélték el. Mivel Landis nagyvonalú adományként ajándékozta hamisítványait a 46 amerikai múzeumnak, sosem kért pénzt a képekért, így törvényt sem szegett. A férfi Amerika legismertebb hamisítója, akit az egyik érintett múzeum dolgozója, a gyűjteményi irattáros, Matthew Leininger buktatott le.

Egy híres festő műveit bizony több ember is hamisíthatja, hiszen minél elismertebb egy művész, annál többet lehet keresni egy-egy jól sikerült hamisítvánnyal. Van Gogh világhíres képének eredetiségét a mai napig megkérdőjelezik a szakértők, mivel a holland művészt bizonyítottan többen is profin hamisították.

Az egyik legismertebb hamisító a műgyűjtő Emile Schuffenecker. Az ő birtokába került, Daubigny kert című Van Gogh-festmény esetében is erősen megkérdőjelezik a kép eredetiségét. Ám Schuffenecker mégis inkább a Napraforgók-sorozat egyik darabjáról ismert, ennek megfestésével hozták hírbe. A Napraforgók-sorozatról több alkalommal részletesen írt Van Gogh, ám a 14 szál virágot megörökítő változatot sosem említette. A kérdéses festmény óriási értéket képvisel: 1987-ben 39,9 millió dollárért kelt el egy aukción. Schuffenecker közel 1000 rajzot és festményt készített, melyek közül jó pár bizonyítottan Van Gogh- és Gauguin- koppintás, ám a hamisítványokról pontos számot a mai napig nem tudni.

Van Gogh kapcsán dr. Paul Gachetet is meg kell említeni, aki a festőművész ideggyógyásza volt, életének utolsó szakaszában végig a művésszel volt. A holland festő több képen is megörökítette a doktort és családját. A leghíresebb portréról azonban – mely 1990-ben 82,5 millió dolláros áron kelt el – azt állítják, hogy nem a festő, hanem az orvos festette. Dr. Gachet állítólag egyszer úgy nyilatkozott Van Gogh és az ő különösen szoros kapcsolatáról, hogy nem lehetett tudni, igazából melyikünk volt őrültebb a másiknál.

Szívszorító történetként induló esetet is találunk a hamisítóké között. John Myatt ugyanis azért kezdett másolatokat készíteni, mert két kisgyerekéről egyedül kellett gondoskodnia, miután felesége elhagyta őket. Myatt ráadásul megbízásra készítette a képeket: John Drewe biztosította a hamis dokumentumokat a művekhez, és az eladást is ő intézte. 8 évig működtek együtt, ez idő alatt Monet-, Picasso- és Chagall-képek is készültek, melyekkel Drewe elég komoly összegeket keresett, míg maga az alkotó csak a megélhetéshez szükséges pénzt kapta meg. Drewe-t végül 4 évre ítélték, míg Myatt 1 év börtönt kapott, és szabadulása után hitelesített másolatainak értékesítéséből él. A sors fintora, hogy Myatt hamisítvány-pecséttel ellátott képeit is elkezdték hamisítani, mivel a vállaltan hamis művek akár 45 ezer dollárt is érnek.

Több olyan műhamisító banda bukott már le, akik célzottan egy-egy korszak festményeit utánozták. Az egyik legjelentősebb az orosz avantgárd művészek képeit hamisító csoport volt, akik mindössze 2 év alatt 2 millió euró értékben adtak el hamis képeket. Egy-egy ilyen csaló társaság leleplezésénél talán csak az megdöbbentőbb, amikor egy teljes család dönt a műhamisítás mellett.

A háromtagú Greenhalgh-família 17 évig űzte mesterien a csalás művészetét, az évek során 150 hamisítványt készítettek angliai otthonukban. Zseniális feladatmegosztásban dolgoztak: az apa végezte a kutatómunkát, hogy épp milyen műtárgyra lehetnek kíváncsiak a múzeumok, műgyűjtők; a fiú alkotott, szinte bármilyen stílusban; az anya pedig megszervezte a találkozókat a kereskedőkkel. A jól működő üzletnek egy helyesírási hiba vetett véget: a British Múzeum fedezett fel hibát egy nekik kínált asszír relief ékírásában. Ez ekkor már 84 éves apát egészségi állapota miatt nem ítélték el, az anyuka csupán 1 év felfüggesztettet kapott, az ügyes kezű fiú pedig majdnem 5 év letöltendőt.

A fiú, Shaun életrajzi könyvet írt, melyben azt állítja, hogy aLa Bella Principessa című Da Vinci-képet igazából ő készítette 1987-ben, a modellje pedig egy Sally nevű pénztáros lány volt. A rajz eredetiségéről folyamatosan vitáznak a szakértők, értékét körülbelül 150 millió euróra becsülik.