A kiállítás látogatói különböző játékokon is részt vehettek: hamisítási totót tölthettek ki, védjegyeket ismerhettek fel, illetve a fiberszkóp használatával is megismerkedhettek.

Látogatói vélemények:

„Köszönöm, nagyon élveztem a kiállítást, sokat tanultam! Ezentúl óvatosabb leszek.”

„Meglepő és hátborzongató élmény volt ez a kiállítás!! Miért nem lehet ezekről a dolgokról többet hallani? Most már mi is jobban fogunk figyelni! Köszönjük.”

„Igazán érdekfeszítő az egész kiállítás, köszönjük szépen!”

„Nagyon érdekes a kiállítás. Sok új dolog van a SZIN óta.”

„Nem is gondoltam volna, hogy ennyire sok ember foglalkozik hamisítással, és nagyon de nagyon oda kell figyelnem, figyelnünk, hogy még véletlenül se vegyünk hamis gyógyszereket, élelmiszert vagy játékokat. Köszönöm!”

„Megdöbbentő az emberi leleményesség. Kétségbeejtő mennyi veszély leselkedik a vásárlókra – ránk. Remélem, sok ehhez hasonló felvilágosító túrában lesz még részünk.”

„Tragikus, hogy nem csak a zenében van hamis!”

„Tök jó volt a kiállítás! A játékok is érdekesek voltak. Nagyon jó!”

„Remek példák, szélesebb körben is terjeszthetnék, saját érdekükben. Köszönöm!”

„A kiállítás tanulságos, immár másodszor sikerült megnéznem itt, a Művészetek Völgyében. A tárlatvezetés minden alkalommal szórakoztató és informatív volt. Köszönöm szépen!”

„Gratulálunk a kiállításhoz! 4 örökmozgó gyerekkel érkeztünk, sikerült őket játékosan közel hozni a problémához. Nem mellékesen a szülők is remekül szórakoztak. Köszönjük! További sok sikert kívánunk!”

„We really enjoyed the exhibition! Thank you! „East, west, No Kamu ist the BEST!!”

„Köszönjük a kiállítást. Nagyon hasznos és érdekes volt. Sok olyan információval gazdagodtunk, ami a későbbiek során segít kiszűrni a hamisított dolgokat. További eredményes munkát kívánunk!”

„Több alkalommal, több helyen szeretnénk találkozni ilyen jellegű, hasznos kiállítással, és ilyen segítőkész emberekkel! Köszönjük!”

„Elgondolkodtató és figyelemfelkeltő kiállítást láthattunk. A kalauzolás és magyarázat egyaránt érdekes és hasznos tudnivalókat hozott tudomásunkra. További jó munkát!”

„Minél kevesebb hamis terméket és annál több eredeti látogatót kívánunk!”

„Nagyon tanulságos kiállítás! Sokkal több helyen szükségét érezném ilyen jellegű tájékoztatásnak! Például már iskolákban is fontos lenne elkezdeni a tudatos vásárlási szokások kialakítását. További jó munkát kívánunk!”