Májusban Kínában a szellemi tulajdon elleni jogsértések ellen meghirdetett kampányt követően született meg az USA és Kína között az az egyezmény, amelyben  arról állapodtak meg, hogy a két ország közös erővel kíván a jövőben a hamisított áruk kereskedelme ellen fellépni. A megállapodás szükségességét indokolta az a washingtoni kormányzat által korábban nyilvánosságra hozott statisztikai adat, mely szerint tavaly az USÁ-ban a szellemi tulajdonjog megsértése miatt lefoglalt termékek 72 %-a Kínából származott. Az amerikai szellemi tulajdon megsértésével foglalkozó bizottság (Commission on the Theft of American Intellectual Property, CTAIP) becslése szerint az amerikai gazdaságnak évente 320 milliárd dollárt vesztesége keletkezik a szellemi tulajdonjog megsértése miatt.

A techweekeurope brit portál egyenesen legendásnak aposztrofálta, hogy Kína milyen elképesztő mértékben hagyja figyelmen kívül a védjegyekhez fűződő jogokat, illetve a szerzői jogokat. Tavaly például a Goophone nevű kínai gyártó azt állította, hogy már azelőtt szabadalmaztatta az iPhone 5 modelljét, még mielőtt az megjelent volna az amerikai piacon. Egy évvel korábban pedig egy blogger az USÁ-ból három olyan kínai Apple boltra bukkant, amelyek tökéletesen lemásolták még az Apple-boltok eredeti berendezését is – ideértve az alkalmazottak kék trikóját, rajta a névfelirattal, a fa pultokat, valamint a csigalépcsőt.

A két ország által megindított jelenlegi, egyhónapos közös akció az USA és Kína közötti tengeri szállítási útvonalakra összpontosított, és bár a két ország hatóságai közvetlenül nem működnek közre egymás munkájában, a titkos felderítések adatait megosztották egymással. A vizsgálatok az USA-ban olyan városokat érintettek, mint Anchorage, Cincinnati, Los Angeles és Newark, illetve Kínán belül Peking, Sanghaj és Sencsen. Az együttműködést az USA jelzés értékűnek tekintette, szerinte a kínai kormány ezzel immár hallgatólagosan helyt ad a szellemi tulajdonjog kapcsán ellene elhangzó kritikáknak. Az amerikai Vám- és Határőrség parancsnoka arra is felhívta külön a figyelmet, hogy a szellemi tulajdonjog megsértése több országot érintő átfogó gond, amelyet nemzetközi erőfeszítésekkel lehet csak visszaszorítani, ennek érdekében pedig amerikai részről készek folytatni a kínai társszervekkel elkezdett közös munkát. Mint mondta, ez azért fontos, mert a szellemi tulajdonjog minél szélesebb körű érvényesítése teszi lehetővé a feltalálók és az újítók számára – legyen szó induló vállalkozásokról vagy multinacionális vállalatokról – hogy ténylegesen lássák munkájuk gyümölcsét, ezzel együtt pedig a fogyasztók bizalmát is megerősíti a megvásárolt termék iránt. A kínai vámszervek képviselője ehhez azt is hozzátette, hogy a szellemi tulajdonjog megsértése nem csupán zavarja a világkereskedelmet, hanem a vásárlók egészségét és biztonságát is veszélyezteti.

A Reuters portál a sikeres együttműködés kapcsán beszámolt arról is, hogy az USA korábban már lebonyolított egy hasonló, féléves akciót: partnere akkor Franciaország volt, eredményeként pedig 470 alkalommal koboztak el elektronikai alkatrészeket, félvezetőket, memóriakártyákat, és számítógépes tárolóegységeket.