Az egyetem Alkalmazott Biológiai és Technológiai Tanszékének kutatói szerint a különféle színekben előállítható tintát csak úgy lehet eltávolítani, hogy a művelet egyértelmű nyomot hagy maga után és az a legtöbb tintasugaras nyomtatóban használható. Segítségével könnyen és olcsón védekezhetnek a hamisítás ellen a piacon az FMCG termékek, pl. élelmiszerek, italok gyártói, akiknek súlyos veszteségeket okoz a hamisítás, mind anyagilag, mind hírnevükre, márkájuk értékére nézve. Az új tinta használatával a megvásárolt termékek biztonságába és a csomagoláson feltüntetett lejárati idő hitelességébe vetett fogyasztói bizalom is növelhető.

A kutatók a Hallyuen kínai technológiai cégtől kaptak megbízást a tinta kifejlesztésére, az országban indult széleskörű, a hamisítás visszaszorítására indult K+F program részeként, amelynek keretében hasonló, eltávolításra alkalmatlan bevonatok kifejlesztésére kerül sor. A különleges tinta első megrendelője egyébként egy tejipari vállalat volt – ez nem meglepő, ha visszagondolunk arra a 2008-as esetre, amelyben 6 csecsemőhalálát, illetve több százezer ember megbetegedését okozták melaminnal fertőzött tejalapú élelmiszerek.

A securingpharma portál beszámolója szerint a lejárt szavatosságú és szennyezett termékek árusítása egyre inkább terjedőben van a fejlettebb országok piacán is – ez nem csupán a gyártók számára hátrányos, hanem a fogyasztókat érintően is számos veszélyt hordoz magában.