A védelmi tárca Logisztikai Ügynöksége (DLA) tavaly vette át a New York-i Applied DNA Science (ADNAS) SigNature DNS elnevezésű programját, amelynek segítségével a rakéták, tengeralattjárók és fegyverrendszerek előállításához szükséges mikroelektronikai részegységek gyártói növényekből kivont jelzéssel látják el az adott terméket. A cél az, hogy ily módon kizárják az ellátási láncból az illegálisan készült mikrochipeket, egyéb alkatrészeket.

Azt követően, hogy egy alkatrészt megjelöltek, az ellátási lánc bármely szintjén beazonosíthatóvá válik. A jelző megmutatja, honnan származik az adott részegység, illetve milyen kereskedő(kö)n át jutott el a célállomásig. A gyártók eredetiség-igazoló adata vörösen világít az ultraibolya fényben, míg az értékesítő cégek nyomon követést szolgáló jelzése sárgán.

A program kezdete óta eltelt egy év alatt a rendszer már három alkalommal is megakadályozta, hogy hamisított árut vegyenek az érintett hadiipari vállalatok – jelentette a globalpurchasing.com, amely azt is megjegyzi, hogy a legfejlettebb katonai eszközökben mindenütt a legkorszerűbb technológiát építik be, ám a hamis és gyakran hibás darabok használata sajnálatos módon veszteségekkel, akár emberi életek elvesztésével is járhat. A szakemberek ezen felül abban is egyetértenek, hogy ha idejében sikerül feltartóztatni az illegális eredetű árukat, akkor meg lehet takarítani a javítás, illetve a csere költségeit is.