A The Wall Street Journal beszámolója szerint az illegális kereskedelemi tevékenyég olyan weboldalakon keresztül történt, mint például a SalesTiffany.net, a Shop Tiffanyco.com, a TiffanyCoMail vagy a TiffanycoOutlet.co.uk, amelyeket a Tiffany szerint kimondottan a vásárlók megtévesztésére hoztak létre és a cég védjegyjogait sértették. A kerületi bíró elrendelte, hogy a domain neveket adják át a Tiffanynak.

A Tiffany vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a védjegybitorlás a jogosultakat és a vásárlókat egyaránt megkárosítja. Határozottan fel kell lépni ellene és jogi úton kártérítést kell követelni, ahogyan az most is történt. Ez egyértelmű üzenet azoknak a jogsértőknek, akik hamisított Tiffany termékeket árulnak.

Az év elején a Tiffany beperelte a Costco nagykereskedelmi céget is, mert állításuk szerint a raktáráruházlánc olyan hamisított jegygyűrűket árult, amelyekről azt állították, hogy a Tiffany gyártotta őket. A Costco nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Ezen kívül a cégnek volt már bírósági ügye az eBay-el szemben is: 2004-ben azt próbálták elérni, hogy az határozottabb lépéseket tegyen a piacterükön zajló, hamisított Tiffany-ékszerekkel történő kereskedelem megfékezése érdekében. A Tiffany ezt a pert elvesztette, mert a szövetségi fellebbviteli bíróság szerint nem a weboldal, hanem a gyártó felelőssége fellépni az interneten kereskedő hamisítókkal szemben.